Nacsa Lőrinc: A békét ma kívülről fenyegetik

2025. március 16. [12:08]
A békét ma kívülről fenyegetik, a magyarok szabadságára pedig birodalmi törekvések akarnak ismét rátelepedni - jelentette ki Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Washingtonban a helyi magyar központban, a Kossuth Házban tartott március 15-i megemlékezésen.
"Örömhír számunkra, hogy az egyik legfontosabb szereplő, az Egyesült Államok, immáron élére állt a békepártiak táborának" - fogalmazott a politikus.
Nacsa Lőrinc ünnepi beszédében kifejtette, hogy 2010 után a magyarországi nemzetpolitikai fordulat egyértelművé tette, hogy a magyarság megmaradásának kulcsa a nemzet egysége, aminek érdekében a külhoni magyarság visszakaphatta állampolgárságát, valamint a könnyített honosítás is elérhetővé vált.
Az államtitkár az MTI-nek adott nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a magyarság együttműködése nem opció, hiszen egymásra utaltságról van szó.
Elmondta, hogy a washingtoni megemlékezésen a cserkészek adták az ünnepi műsort, ami láthatóvá teszi azt, hogy a közösségi munkának van eredménye, illetve azt is megmutatja, hogy van értelme a Kőrösi Csoma Sándor Programnak, hiszen az ösztöndíjasok a nemzeti ünnepek szervezésébe is bevonódnak világszerte.
Végh Sándor, a Kossuth Házat működtető Kossuth Alapítvány elnöke utalt arra, hogy 2025 a jövő nemzedék éve a magyar nemzetpolitikában, ami kiemelt jelentőségűvé tette a cserkészek közreműködését az ünnepi műsorban. Hozzátette, hogy a magyarság megmaradását az anyaország határain kívül a fiatalok garantálhatják, ők viszik majd tovább március 15-e örökségét is.
Takács Szabolcs, Magyarország nagykövete azt hangoztatta, hogy a mai kor kihívásaival szemben fel kell vértezni a fiatalokat, aminek eszköze a magyar polgári értékrend, a családszeretet, a vallás megőrzése. A diplomata emlékeztetett arra, hogy a Kossuth Alapítvány által, a Kossuth Házban rendezett esemény záróakkordja az amerikai fővárosban tartott többnapos ünnepi eseménysornak.
Washingtonban szerdán a Capitolium épületében Koncz Zsófia családpolitikáért felelős államtitkár részvételével koszorúzták meg Kossuth Lajos szobrát.
Csütörtökön a magyar nagykövetségen tartottak ünnepi megemlékezést, pénteken pedig, részben az ünnephez kapcsolódóan, a magyar külképviselet első alkalommal rendezett az Egyesült Államok minden magyar diszpóra szervezete számára tanácskozást, amelyen a magyar kormány nemzetpolitikájáról tartott előadást Nacsa Lőrinc, a területért felelős államtitkár.
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!