Szijjártó: Elvárjuk Kijevtől az ukrajnai magyarság jogainak helyreállítását
2024. szeptember 30. [19:29]
Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A külgazdasági és külügyminiszter az ukrán kollégájával tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján először is gratulált Andrij Szibiha kinevezéséhez, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy első külföldi látogatásának helyszínéül Budapestet választotta, még akkor is, ha ez végül időpont-egyeztetési problémák miatt nem jött össze.
Szijjártó Péter ezt követően megerősítette, hogy Magyarország továbbra is békepárti álláspontot képvisel az orosz–ukrán háborúban, a miniszter szerint kizárólag a diplomáciai rendezés vethetne véget emberek, családok százezrei, milliói szenvedésének. „Magyarország minden olyan nemzetközi kezdeményezést támogat, amely a béke elérésének mielőbbi lehetőségét hozza magával, és támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ezt a háborút tárgyalásokkal, diplomáciai úton minél előbb le lehessen zárni” – mondta.
„Megerősítettem miniszter úrnak azt is, hogy Magyarország addig folytatja a történetének legnagyobb volumenű humanitárius akcióját, amíg arra szükség van, a nehéz helyzetben lévő emberek és családok megsegítésének érdekében” – tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy már meghaladta az 1,4 milliót a szomszédos országból hazánkba érkezett menekültek száma, és 14 855 ukrán gyermek számára biztosítottak lehetőséget nyári táborozásra.
Arra is kitért, hogy a kormány már 66 milliárd forintot fordított az Ukrajnának nyújtott támogatásokra, s ma is több száz olyan iskola és óvoda működik Magyarországon, ahol menekült családok gyerekei tanulnak, illetve Budapesten elkezdte a működését egy két tannyelvű iskola is.
„Magyarország készen áll arra, hogy részt vegyen Ukrajna újjáépítésében, ez a részünkről nemcsak egy kommunikációs panel, hanem ez történik is. Már a háború alatt is vettünk és veszünk is részt újjáépítési erőfeszítésekben, vettünk és veszünk is részt oktatási, egészségügyi, illetve közigazgatási intézmények működésének helyreállításához szükséges munkálatokban” – mutatott rá. Szijjártó Péter aláhúzta hazánk szerepét az ukrán energiaellátás biztonságához szükséges földgáz- és áramszállításokban.
„Mióta a háború kitört, azóta több mint hárommilliárd köbméternyi földgáz szállítására került sor Magyarországon keresztül Ukrajnába, és a helyzet az, hogy most már június óta Magyarország a legnagyobb villamosenergia-importforrást biztosítja Ukrajna számára. A nyár folyamán az ukrán villamosenergia-import 45 százaléka Magyarországról, Magyarországon keresztül érkezett Ukrajnába” – tudatta.
„Magyarország készen áll a határkeresztező infrastruktúra fejlesztésére. Jó hír, hogy az idei évben egy új határátkelőhelyet tudunk nyitni Nagyhódos és Nagypalád között. Készen állunk a beregsurányi határátkelő kapacitásának növeléséhez szükséges munkák elvégzésére. Készen állunk az új Tisza-híd megépítésére.
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!