Késelés történt egy győri iskolában

Illusztráció
Illusztráció

2019. december 5. [19:37]

Betűméret:                     

Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek. Az M1-nek a diák osztálytársai azt nyilatkozták, hogy a késelő lobbanékony természetű.

Tóth Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt.

A sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, a pedagógus nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell - tette hozzá.

Később a megyei főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

Az ITM az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a szakképzési intézmények fenntartójaként megdöbbenéssel fogadta a késelés hírét.

Palkovics László tárcavezető telefonon kért tájékoztatást az áldozatot ellátó kórház főigazgató-főorvosától a pedagógus állapotáról.

A minisztérium minden szükséges segítséget és támogatást kész megadni a tanárnőnek és családjának, valamint az érintett szakképzési intézménynek. A diákokat pszichológus segíti a történtek feldolgozásában - emelték ki.

A tárca bízik abban, hogy az alapos rendőrségi vizsgálat mielőbb fényt derít a súlyos eset körülményeire, okaira - olvasható a közleményben.

Az M1 aktuális csatornának a tizedikes diák osztálytársai azt mondták, hogy a késelő zárkózott és lobbanékony természetű. Azt mondta nekik, azért szúrta le a nőt, mert nem szerette, ahogyan tanított.

A támadót osztálytársai fegyverezték le, az ő közbeavatkozásuknak köszönhető, hogy a pedagógust nem szúrta halálra - hangzott el az M1-en.

Egy névtelenül nyilatkozó osztálytárs azt hangsúlyozta a televíziónak, hogy a 17 éves fiú egyszer csak odament a tanárnőhöz fizikaórán, mondván, mutatni akar valamit a füzetében, majd egy 12 centiméteres késsel többször megszúrta őt. A pedagógus sikítva a földre esett, ekkor több diák felsegítette, kivezette a teremből, és amint lehetett, hívta a mentőket.

A késelő beült a tanári székbe, és ott megvárta a rendőrök érkezését - mondta névtelenül az egyik osztálytárs.

Az M1 meg akarta szólaltatni az iskola igazgatóját is, ő azonban nem kívánt nyilatkozni. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!