Balog Zoltán: Magyarország abban a helyzetben van, hogy segíteni tud

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tolentinói templom felavatásán
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tolentinói templom felavatásán

2017. december 9. [21:02]

Betűméret:                     

Magyarország végre gazdaságilag és emberileg is abban a helyzetben van, hogy segíteni tud - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombat este telefonon Tolentinóból az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az olaszországi városban felavatták a Magyarország segítségével helyreállított templomot.

A miniszter felidézte, a közép-olaszországi Tolentinóban földrengés pusztított 2016-ban, a város mind a hat temploma életveszélyessé vált és be kellett zárni. A Szent Szív és Szent Benedek-templomot fenntartó társaság vezetője Orbán Viktor miniszterelnöknek írott levelében segítséget kért a templom helyreállításához.

A magyar kormány 150 millió forintot megszavazott erre a célra - emlékeztetett Balog Zoltán. Hozzátette: egy év alatt rendbe hozták az épületet, még mindig ez az egyetlen templom, amelyet megnyitottak a városban.

A miniszter elmondta: az ünnepségen beszélt arról, hogy a történelem során az olaszoktól sok segítséget kapott Magyarország. Kiemelte egyebek mellett, hogy 1956-ban sokan álltak ki Olaszországban a magyarok mellett, sokan segítettek. Ezt Balog Zoltán megköszönte, és jelezte, hogy viszonzásképpen most Magyarország szívesen támogatta ezt az újjáépítést.

A miniszter közölte: többek között találkozott a város polgármesterével is, aki szintén kifejezte háláját a segítségért.

A helyreállított templom felavatására összegyűltek Olaszországban élő magyarok, vasárnap magyar nyelvű misét is tartanak - mondta el Balog Zoltán. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!