Nemzetközi Adalbert-díjjal tüntették ki Kónya Imrét

Kónya Imre
Kónya Imre

2017. december 8. [19:22]

Betűméret:                     

Nemzetközi Adalbert-díjjal tüntették ki pénteken Berlinben Kónya Imre volt belügyminisztert, a rangos elismerést Frank-Walter Steinmeier német államfő adta át.

A német szövetségi elnök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Kónya Imre azon politikusok közé tartozik, akik 1989-ben "felelősséget, és személyes kockázatot is vállaltak". A pártállam ellenzékében folytatott tevékenységét jellemző "bátorság, bölcsesség és ügyesség" pedig nagyban hozzájárult a Magyarországról kiindult "lendülethez", amely egész Európában elvezetett a szabadság és a demokrácia "áttöréséhez".

Frank-Walter Steinmeier hozzátette: "nem szabad hozzászokunk ahhoz, hogy egyes aktuális viták miatt gyakran túlságosan is a háttérbe szorul ez a közép-európai hozzájárulás, a szabadság és a demokrácia iránti szenvedély, az előrelátás, és legfőképpen mindazok hatalmas bátorsága, akik akkoriban cselekedtek és történelmet írtak".

Ezért is helyes, hogy az idén nyáron Berlinben emlékművet emeltek a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) tiszteletére - mondta a német államfő.

Hozzáfűzte, hogy egyes magyarországi fejlemények "irritálnak és kihoznak a sodrunkból minket", németeket, de éppen a magyarok iránt érzett "közelség és elkötelezettség" miatt.

"Dolgoznunk kell, és dolgozni is akarunk az árkok betemetésén", és ugyan "nem kell mindenben egyetérteni", de ismét létre kell hozni a "közös meggyőződések és célok fundamentumát" - húzta alá Frank-Walter Steinmeier.

Mint mondta, a németek és magyarok változatlanul "fontosak egymásnak", akkor is, ha a napi politikában vannak álláspontok és vélemények, amelyek elválasztanak.

Leszögezte: "Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia szükségszerűen hozzátartozik ahhoz az Európához, amelyet mi akarunk".

Az európai integráció nem természetes, magától értetődő folyamat, és az utóbbi időszakban "meg kellett tanulnunk, hogy nem is visszafordíthatatlan". Ez azt jelenti, hogy "Európa jövője nyitott", ezért sürgetően szüksége van olyan "bátor, és tenni akaró emberekre", mint Kónya Imre.

A díjazott beszédében kiemelte, hogy Magyarország Szent István óta Európa része, "és az is marad, az idők végezetéig". Teljesen mindegy, hogy meddig tart egy "idegen kultúrából" származó hatalom elnyomása, mert "a magyarok mindig megőrzik nemzeti és európai identitásukat" - hangsúlyozta Kónya Imre.

Kiemelte, hogy az elismerést korábban Antall József néhai miniszterelnök, Helmut Kohl volt német kancellár és Vacláv Havel néhai cseh államfő és világhírű író is megkapta, ami mutatja, hogy igen "jó társaságba" került, azonban a díj nem csupán az ő tevékenységét, hanem az 1989-ben színre lépett politikusnemzedék egészének érdemeit ismeri el.

A német államfő hivatalában, a Bellevue palotában tartott ünnepség után Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a közmédiának adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a kitüntetés Kónya Imrének szól, de "szól természetesen Magyarországnak és a visegrádi országoknak is, ami azért fontos, mert az utóbbi években, különösen a migráció ügyében nagyon sok vita volt a visegrádi országok és a német álláspont között, ezért értékelni kell minden gesztust, amely egy személyen keresztül az ország egészének is szól".

Az ünnepségen részt vett számos diplomata és a német közélet több rangos szereplője, köztük Rita Süssmuth, a szövetségi parlament (Bundestag) korábbi elnöke és Roland Jahn, az egykori keletnémet állambiztonsági hivatal (Stasi) iratanyagát kezelő hivatal vezetője.

A német Adalbert Alapítvány minden második évben osztja ki a Nemzetközi Adalbert-díjat, a tekintélyes elismeréssel olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik kimagasló mértékben járultak hozzá Európa integrációjához, és a nyugat- és közép-európai nemzetek közötti jószomszédi viszony elmélyítéséhez, az európai béke, a szabadság és az együttműködés előmozdításához.

Az elismerés hivatalos neve: Nemzetközi Adalbert Díj az Európai Békéért, Szabadságért és Együttműködésért. A díjazottak között van Tadeusz Mazowiecki néhai lengyel miniszterelnök és Göncz Árpád néhai magyar államfő is. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!