Nem játék a roller – néhány másodperc is elég a tragédiához

Illusztráció
Illusztráció (Fotó: RTV)

2026. szeptember 5. [17:44]

Betűméret:                     

Könnyű, gyors és a gyerekek számára különösen vonzó közlekedési eszköz az elektromos roller, ám a vele járó veszélyeket könnyű alábecsülni. A belügyminisztérium ezért arra kéri a szülőket, hogy mielőtt gyermekük rollerezni indul, ellenőrizzék, megfelel-e a közlekedéshez szükséges törvényi feltételeknek, és beszéljenek vele a biztonságos közlekedés szabályairól.

„A roller nem játék” – figyelmeztet a minisztérium. Bár a 25 kilométeres óránkénti sebesség első hallásra nem tűnik különösebben nagynak, egy esés vagy ütközés ilyen tempónál már súlyos következményekkel járhat. A tárca szerint néhány másodperc alatt megtörténhet a baj, ezért a rollerezést ugyanolyan komolyan kell venni, mint bármely más közlekedési helyzetet.

Különösen fontos a megfelelő védőfelszerelés. A belügyminisztérium arra kéri a szülőket, hogy ne engedjék gyermekeiket sisak nélkül rollerre állni, és győződjenek meg arról is, hogy ismerik a legalapvetőbb közlekedési szabályokat. A biztonság ugyanis nemcsak a járművezetőkön, hanem a roller használójának felkészültségén is múlik.

A minisztérium szerint már egyetlen, időben lefolytatott beszélgetés is sokat számíthat. A szülőknek érdemes tisztázniuk gyermekükkel, hol és milyen körülmények között használhatja a rollert, illetve milyen veszélyekkel találkozhat a forgalomban.

„Egy mai beszélgetés megelőzheti a holnapi tragédiát, mert a biztonság nem szerencse kérdése” – zárta felhívását a belügyminisztérium.