Elfogtak egy körözött férfit Újvidéken
2026. július 4. [8:54]
Elfogtak Újvidéken egy 45 éves belgrádi férfit, aki ellen több elfogatóparancs és körözés volt érvényben. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi hamis személyazonosságot használva rejtőzködött a városban.
Az akció során a gyanúsítottnál egy olyan pisztolyt találtak, amelynek csövében lőszer volt. A házkutatás során golyóálló mellényt, 17 darab 7,65 milliméteres pisztolylőszert, egy 7,62 milliméteres puskalőszert, fehér, feltehetően amfetamint tartalmazó por nyomait viselő digitális mérleget, valamint egy hamis vezetői engedélyt is lefoglaltak, írja a 021.rs portál.
Nem hivatalos információk szerint a férfi többszörösen visszaeső bűnelkövető, akinek bűnügyi múltjában fegyverrel, kábítószerrel és erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos ügyek is szerepelnek. Több bíróság és rendőri szerv is kereste.
Az elfogást a szerb belügyminisztérium újvidéki rendőrkapitányságának kábítószer-ellenes egysége hajtotta végre összehangolt akció keretében.
A gyanúsított ellen tiltott fegyvertartás és -kereskedelem, valamint okirat-hamisítás gyanújával indul büntetőeljárás. A férfit a bűnvádi feljelentéssel együtt az illetékes újvidéki felsőfokú ügyészség elé állítják.
