Kilenc gyalogost gázolt halálra egy autós Szöulban

(Fotó: FoNet/AP)
(Fotó: FoNet/AP)
(Fotó: FoNet/AP)
(Fotó: FoNet/AP)

2024. július 2. [8:10]

Betűméret:                     

Hétfő este Szöul központjában egy autós közlekedési lámpánál várakozó gyalogosokat ütött el. Hat ember a helyszínen meghalt, hárman pedig a kórházba szállítás közben vesztették életüket, négyen megsérültek – írja az AP News a dél-koreai katasztrófavédelemre hivatkozva.

A helyi média szerint a kocsi először a szembesávba sodródott, itt két másik autóval ütközött, majd elütötte a zebránál várakozó gyalogosokat. A hatvanas évei végén járó férfi arról beszélt a hatóságoknak, hogy autója hirtelen felgyorsult, nem tudott mit tenni vele.

Kim Csun-szu mentőtiszt egy tájékoztatón elmondta, hogy a négy sérült közül az egyik súlyos állapotban van. Yoon Suk Yeol elnök utasította biztonsági miniszterét és a sürgősségi ügynökség vezetőjét, hogy tegyenek meg mindent az áldozatok megsegítésére. A rendőrök a sofőrt őrizetbe vették, írja a telex.hu.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!