Adventi koszorúkat és kopogtatókat készítettek Keviben


2023. december 1. [19:00]
A Móra István Művelődési Egyesület által megrendezett adventi készülődésen a helybeli óvodások és kisiskolások a szüleikkel és a nagyszüleikkel készítettek szebbnél szebb karácsonyi díszeket, adventi koszorúkat és kopogtatókat készítettek, amiket a rendezvény végén haza is vihettek.
– A kevi művelődési egyesület tagjai évek óta fontosnak tartják az egyik legszebb vallási ünnepünkre való felkészülést – nyilatkozta hírportálunknak Perpauer Attila, az egyesület vezetője, és hozzáfűzte, hogy egy hosszú és nehéz esztendő után szükségesek ezek a pillanatok, amelyeket együtt töltünk el, mert csak így tudjuk építeni kapcsolatainkat és közösségünket.
A rendezvényre ellátogatott Burány Hajnalka, Jerasz Anikó, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőjelöltjei, Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja és Juhász Attila, a zentai önkormányzat községi tanácsának művelődéssel és oktatással megbízott tagja is.
Jerasz Anikó hírportálunknak nyilatkozva elmondta, hogy a kevi Móra István Művelődési Egyesület több mint egy évtizede minden évben megszervezi karácsony, illetve húsvét előtti közösségépítő programjait és ezek nagyon fontosak az itt élő lakosoknak, mert a művelődési egyesület vezetősége mindent megtesz a közösség összekovácsolása érdekében – jegyezte meg Jerasz Anikó és egyben rámutatott arra, hogy ez az egyesület munkájának a folytatásához is kulcsfontosságú, hogy a tartományi és a köztársasági képviselőházban megmaradhasson a vajdasági magyarság erős érdekképviselete, vagyis hogy a VMSZ a továbbiakban is teljes mértékben képviselhesse közösségünket.
Horváth Zsolt
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!