Bor és hagyományok napja Székelykevén pancsovaiak szervezésében

A vendégek
A vendégek
Pajor Ferenc borász
Pajor Ferenc borász
A pancsovai levéltár munkatársai
A pancsovai levéltár munkatársai
Borkóstolás és muzsikaszó
Borkóstolás és muzsikaszó

2023. november 20. [15:37]

Betűméret:                     

A pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület a Bor és hagyományok napja elnevezésű rendezvényét negyedik alkalommal rendezte meg. Az idei esemény helyszíne a székelykevei Edukatív szállás volt.

Az egyesület elnöke, Rancz Károly köszöntőjében elmondta, hogy ezt az eseményt hagyományosan november elején szokták megtartani. Az összejövetel kiemelkedő vendégei a több éves kapcsolatra és barátságra visszatekintő Kinizsi Szövetség tagjai voltak, akik Nagyvázsonyból érkeztek. Sajnos, idén haláleset miatt az alkalmat november végére kellett halasztani és a külföldi vendégek ez alkalommal nem tudtak részt venni. Ennek ellenére a környező településekről szép számmal összejöttek, így Székelykevéről, Pancsováról, Keveváráról és Fejértelepről is érkeztek vendégek.

A műsor kezdetén Papp Leától és Szatmári Annától hallhatott a közönség a szőlészetről és borászatról szóló népdalcsokrot. Ezt követően Pajor Ferenc fejértelepi borász beszélt a bor készítésének lépéseiről, a szőlőfajtákról és a pincészet rejtelmeiről.

Az idei Petőfi 200 emlékév tiszteletére az egyesület tagjai közül Trajkovity Mária és Forrai Magdolna tolmácsolásában hallhattunk összeállítást Petőfi verseiből. A Dél-bánáti Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa, Vaskeba Hajnalka a szőlőhöz, a szürethez és a szüreti bálokhoz kapcsolódó hagyományokról és szokásokról mesélt a publikumnak. Végül az est meghatározó része volt a pancsovai levéltárosok által bemutatott Szőlőtermesztés története Pancsován nevű képkiállítás.

A bort dícsőítő műsor után Szatmári Mihály és Dávid Imre zenészek húzták a talpalávalót.

Vaskeba Hajnalka

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!