Aleksa, Nikola és Đorđe: A hármas ikrek, akik ma tisztek lettek

Az ifjú tisztek szüleikkel
Az ifjú tisztek szüleikkel (Fotó: SUZANA TRAJKOVIĆ)

2021. szeptember 11. [14:50]

Betűméret:                     

A szerb parlament épülete előtt avatták ma fel a Szerb Hadsereg új tisztjeit. Köztük vannak a Racković fivérek is, akik hármas ikrek. 1998. április 20-án születtek, mindössze néhány perc különbséggel. Először Aleksa, majd Nikola, végül pedig Đorđe.

Mladen Racković, a fiúk apja azt mesélte, először nem is vették komolyan, amikor az ikrek előálltak az ötlettel, hogy katonák lesznek, mert nincs ennek hagyománya családjukban. „Kiskoruk óta sportolnak, s talán a sportszellem és a hazájuk iránti szeretet késztette őket erre” – mondta a büszke apa, aki hozzátette, gyakran látogattak katonai rendezvényekre.

A fivérek most szétválnak, hiszen mindenki csatlakozik saját egységéhez.

„Nehéz erről beszélni. Talán számukra nehezebb lesz, hiszen eddig mindig együtt voltak, a gimnáziumban és az akadémián is, s egymásra támaszkodtak. Mi pedig csak hétvégén látjuk őket, ami nem könnyű” – mesélte az ifjú tisztek anyja, Gordana.

A kérdésre, hogy aggódnak-e amiatt, hogy a fiaik katonának álltak, Mladen azt válaszolta, erre nincs okuk. (Kurir.rs)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!