Zenta: Egymillió dináros támogatás a Vöröskeresztnek

A csomagok értéke egyenként tízezer dinár
A csomagok értéke egyenként tízezer dinár (Fotó: Vöröskereszt)

2020. május 19. [21:51]

A Japan Tobacco International vállalat egymillió dinárral támogatta a Vöröskereszt zentai szervezetét, amelynek illetékesei ennek köszönhetően hatszázezer dinár értékű higiéniai felszerelést szereztek be az otthoni ellátásban részesülő fekvőbetegek számára, olvasható a Vöröskereszt közleményében.

A csomagok tartalma egy hónapra elegendő, ugyanis kilencven darab felnőttek számára készült pelenkát, négy doboz krémet, két darab százas csomagolású nedves zsebkendőt és száz darab egyszer használatos kesztyűt tartalmaznak, derül ki a közleményből, amely szerint a csomagok értéke egyenként tízezer dinár, és összesen hatvan olyan személy részesül bennük, akiknek a havi nyugdíja kevesebb, mint harmincezer dinár, illetve akiknek a betegségük miatt szükségük van az említett cikkekre.

A csomagok csomagolása holnap kezdődik meg a zentai Vöröskereszt helyiségeiben, ahonnan házhoz is szállítják azokat a felhasználóknak, olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az adományozó a fennmaradt négyszázezer dinárt a zentai Vöröskereszten keresztül négy másik község, Inđija, Šid, Stara Pazova és Ruma szervezeteihez juttatta el, vagyis azokba a községekbe, amelyek jelentős együttműködést folytatnak a vállalattal. Mint írják, mind a négy község a népkonyha megerősítésére használja fel a vállalattól kapott százezer dináros adományt.

H. A.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!