Étkek és szokások

Ételt ki nem dobunk - sokunk családjában ez volt az egyik legfontosabb szabály

2019. augusztus 31. [11:40]

Nagyapám, aki a családi történetmesélés szerint három éven keresztül gyalogolt haza Szibériából és amikor Zomborba ért, a család nem ismerte meg. Az egykor hatalmas termetű, bivalyerős kovácsmester 38 kilós volt és nagyanyámnak az orvos azt mondta, nehogy valami “nehéz” ételt adjon neki, mert abba belehal. Nagyapám viszont Szibériában paprikásról álmodott. Meg fokhagymás, piros paprikával meghintett abált szalonnáról, amiben két vékony rózsaszín csík húzódik és az illata semmivel nem összetéveszthető. Az már egy másik történet, hogy nagyanyám hogyan kúrálta ki és állította talpra az urát, akárcsak az, hogy utána még született három gyermekük, így összesen hetet indítottak útnak az életbe. Az azonban lényeges, hogy az ételnek ebben a családban mindig szent és megkülönböztetett helye volt.

Mi, unokák, ahogy nagyanyám mondogatta, bolondot csinálhattunk a tatából, aki egyébként meglehetősen mogorva ember volt és mindenki lábujjhegyen járt a házban, ha délután lepihent. Szóval, nekünk sok mindent szabad volt. Egyet nem: az elénk tett ételt, a leszelt “karaj” kenyeret otthagyni. Ha nem ettük meg a kenyeret, a következő étkezést a maradékkal kellett kezdenünk. Persze, akkor cukros tejbe, vagy a tatának a mindig a sparhet szélén álló édes orosz teájába áztatva nem volt az rossz, sőt, kifejezetten szerettük. Csak később, felnőtt fejjel visszagondolva tudatosult bennem, hogy ott, abban a házban soha, egy falat étel nem ment veszendőbe. Hét gyerek és egy fizetés mellett persze nem is nagyon lehetett.

Miért jutott mindez eszembe? Azért, mert olvasom, hogy Szerbiában évente 247 ezer tonna élelmiszert dobnak ki, a legtöbbet kenyérből és húsból. Napokra lebontva ez 676 tonna, derült ki a szerbiai háztartásokban a környezet javítását célzó központ által végzett felméréből. Félelmetes.

Mindannyian, beleértve az ország minden egyes lakosát, a csecsemőtől az aggastyánig, évente mintegy 35 kiló élelmet dobunk el, vagyis mintegy 10 ezer dinár értéket hagyunk veszendőbe menni. A legtöbbet éppen a kenyérből (10,18 kilogrammot), aztán húst (7,18 kilót), tejet (6,74 litert), valamivel kevesebb gyümölcsöt (5,7 kg) és zöldségfélét (5,33 kg) dobunk ki, derül ki a felmérés eredményeit összegző jelentésből, amely szemléletesen úgy fogalmaz, hogy ha a Szerbiában egy év alatt a szemétbe dobott élelmiszert kamionokra raknák, akkor azok sora Szabadkától Kragujevacig érne.

Arra a kérdésre, hogy miért dobják ki az ételt, a megkérdezettek 67 százaléka azt felelte, hogy azért, mert megromlott, 17 százalékuk nem akar másnapos ételt enni, 11 szazalékuk pedig nem tartja biztonságosnak az egy-két napos kaját.

A felmérés készítői azt is megjegyzik, hogy felmérésük tárgya most kizárólag a háztartásokban eldobott élelmiszer volt, s nem terjedt ki arra az élelmiszerhulladékra, amelyek ipari szinten, a feldolgozás során keletkeznek, mint ahogy arra sem, amit az üzletekben dobnak ki, miután lejárt a szavatosságuk, továbbá a vendéglátóipari létesítményekre sem, ahonnan ugyancsak tetemes mennyiségű, konyhai hulladéknek minősített élelmiszer végzi a szemétben.

A felmérést végző szervezet arra figyelmeztet, hogy a mindennapi betevőnk szemétbe küldése világméretű járvánnyá vált, olyannyira, hogy a világ élelmiszergyártásának 30 százaléka a szeméthegyeken végzi. A felmérés eredményeinek ismertetésekor bemutattak egy kisfilmet is, amely azt mutatta meg, hogy a kidobásra ítélt ételekből hogyan lehetne kis leleménnyel ízletes, egészséges ételeket varázsolni.

Mondjuk, ezt az én nagyanyám alapból tudta. A paprikás maradéka másnap gulyáslevesként került asztalra, csipetkével, a forró, fűszeres lé tetején főtt káposztacikkekkel. Isteni volt.

Náray Éva

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!