Áram, szünet, áram

Illusztráció
Illusztráció

2019. augusztus 19. [11:40]

Betűméret:                     

Az én generációm áramszüneteken szocializálódott.Tizenéves korunkban megtanultuk, hogy milyen az, amikor naponta 8 órán keresztül nincs áram, nem sokkal később pedig azt is, milyen az, amikor naponta csak 8 órán keresztül van áram. És mivel ezt a “népszokást” főként télvíz idején gyakoroltatta velünk az akkori áramszolgáltató, azt is megtanultuk, milyen az, amikor 8 fok van az egyetemista albérletben, lévén, hogy áramszünet idején fűtés sem volt. Meg víz sem.

Életem leghosszabb áramszünete a bombázások idején volt, szép, meleg májusban. Három napig tartott. A szomszéd éppen disznót vágott, mondván, akármi lesz is, a mélyhűtőben legyen hús, mert a bácskai ember már csak így gondolkodik. A disznó már szépen ki volt porciózva, bezacskózva úgy, ahogy kell, amikor elment az áram. A szomszéd, aki ugyancsak áramszüneteken szocializálódott, nem idegeskedett. Volt már ilyen, meg lesz is, gondolta. Amikor aztán estig sem jött meg az áram, az újból előszedett elemes rádióban pedig holmiféle, grafitbombáról beszéltek, ami megbénította az áramszolgáltatást, egyre gondterheltebb lett. A mélyhűtő kezdte magát megadni, már az is olvadt, ami eredetileg csonttá fagyva lapult benne. A történet vége az lett, hogy légiriadó ide vagy oda, az utca népe olyan lakomában részesült, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé, pontosabban az abalé.

Aztán valahogy rendeződni látszott a helyzet. No, nem mintha azóta nem lett volna áramszünet, csak hát bennünket türelemre és kitartásra neveltek. Az, hogy hetente egyszer-kétszer elveszik az áramot egy-két órácskára, meg sem kottyan. Vagy hogy tíz perc alatt háromszor megy el és mintegy kárpótlásként, akkora feszültséggel jön vissza, hogy a háztartási gépek csak nyögnek. Mit tesz ilyenkor a türelemre nevelt szerbiai polgár? Reménykedik, hogy a szokásosnál magasabb feszültség nem vágja tönkre sem a tévét, sem a hűtőt. Ha temperamentumosabb, akkor káromkodik is mellé.

Olyan csak a mesékben, meg a jóléti társadalmakban van, hogy egy negyed órányi áramszünet, mondjuk Németországban, bekerül az újságokba, napokig háborognak rajta és az áramszolgáltató nem kis összegeket fizet ki kártérítés gyanánt. És még csak a frizsidernek sem kell hozzá tönkremennie.

Montenegróban nemrég úgy döntöttek, hogy a polgárokat azért, mert önhibájukon kívül kénytelenek sötétben múlatni az időt, alkalmanként 20 és 100 euró közötti összeggel kárpótolják. Már látom magam előtt az áramszolgáltató vállalat tolóablakának túloldalán ücsörgő hivatalnok döbbent képét, amennyiben ezt valaki itt követelné. A Politika újságírója megérdeklődte, van-e ilyesmi Szerbiában is. Vajon a polgár, aki az áramszünetnek köszönhetően valamilyen kárt szenvedett, kérhet-e kártérítést. Mit gondolnak, mi lett a kérdezősködés eredménye? Nos, jól gondolják. Természetesen nem. Slobodan Ružić, az energetikai miniszter korábbi tanácsadója szerint Szerbiában ez mindaddig “nem reális”, amíg a szerbiai illetékeseket az Európai Unióból, az energetikai közösségtől vagy egyéb nemzetközi instanciáról nem kényszerítik rá ilyen lépésre. “Egyelőre ilyen törvényes kötelezettség nem létezik”, szögezi le a szakember. Az áramszolgáltatás minőségére vonatkozó szabályozás csak – finoman szólva – homályos megfogalmazásokat tartalmaz és szó sincs benne a kártérítés lehetőségéről csak azért, mert gyakran van áramszünet, vagy mert a feszültség nem akkora, amekkorának lennie kellene. “Legyünk objektívek, a világon egyetlen monopóliumot élvező vállalat sem fogja ezt önként bevezetni, így a szerbiai áramszolgáltató sem kivétel ez alól”, mondja Slobodan Ružić.

Ezek után már igazán nem kell csodálkozni azon, hogy ez az ország évek óta nem tudja megoldani az állami közvállalatok, többek között éppen a Szerbiai Villanygazdaság átszervezését és emiatt rendszeresen kapjuk a packákat a Nemzetközi Valutaalaptól kezdve a Világbankig, mindenkitől.

Náray Éva

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!