Eszcájgról és csetresekről

A valósággal való bármilyen egyezés természetesen csupán a véletlen műve

2019. július 10. [10:40]

Azért most örül a lelkem. Ez mégis csak egy nő által írott (nem női) rovat és így érzékenyen érint minden, a háztartással kapcsolatos hír. Még az államháztartással kapcsolatos is. Parlamenti képviselőink, államelnökünk, kormányfőnk, minisztereink és egyéb fontos embereink végre hozzájutnak ahhoz, amire az országépítés verejtékes és embert próbáló munkája során nem tellett, mert mint a bankkormányzó asszony is szépen megmondta a minap, a polgárok példát vehetnek az államról, amikor a pénzek beosztásáról van szó. Mint kifejtette, ahhoz, hogy anyagi problémáinkat megoldjuk, szét kell nézni, ki az, aki a családban költi a pénzt, s ki az, aki megkeresi, aztán már csak meg kell teremteni az egyensúlyt az elvárások és a reális lehetőségek között és megy minden, mint a karikacsapás. Ímígyen szólt Jorgovanka, aki pedig bizonyára azért adott a többnyire minimálbérből élő szerbiai polgároknak ilyen tanácsot, mert ezt már kipróbálta saját háza táján is és az működőképesnek bizonyult.

Ezek szerint nagyon jól állhat az ország szénája, mert míg az országépítés eddig minden pénzünket és energiánkat felemésztette, immáron megengedhetjük, hogy legfontosabb tisztségviselőink damasztabroszon és Rosenthal porcelán tányérból költsék el ebédjüket, s kristálypohárból öblítsék le amúgy köztudomásúan szerény és egyszerű ebédjüket.

Az állam ugyanis úgy döntött, hogy haladéktalanul szüksége van 360 darab, Rosenthal porcelánból készült mély és sekély tányérra, hozzá 948 darab eszcájgra, 810 pohárra, 646 damaszt asztalterítőre, ugyancsak damaszt szalvétákra, de ha már vásárolnak, akkor vesznek főzőedényeket is és egy füst alatt lecserélik a törölközőket, ágyneműket, a fürdőköpenyeket, a vendégpapucsokat meg ilyesmit. Ja, és visszafogott mintájú, ízléses szennyeskosarakra is kiterjed a közbeszerzés. Mindezt a Dedinjén lévő két, az állam- és kormányfő rendelkezésére álló villa szükségleteire, de azért jut némi csetres a parlamenti képviselők közismerten szerény étkezdéjébe is. Az egész az adófizetők 95 ezer eurójába került, ami egyszerűen nem pénz, ha szem előtt tartjuk az ország érdekeit.

Azt persze nem tudom, hogy a finom porcelán étkészlet a hozzá való decens evőeszközökkel miként illeszkedik majd képviselőink és egyes vezető politikusaink étkezési szokásaihoz. Merthogy egyszer a tévében volt alkalmam látni néhány képviselőt étkezés közben. Hát, nem kellett volna őket mutatni, mert utána hogy magyarázza meg a szülő az óvodás korú gyerekének, hogy édes fiam, jobb kezedben legyen a kés, balban a villa, amikor a bácsi egy szál villával tömte magába a felaprított falatokat. Meg azt sem tudom, hogy hosszú tapasztalattal rendelkező miniszterünk, aki minden fogadáson ellenállhatatlan kényszert érez, hogy dalra fakadjon és a külföldi vendégnek elénekelje az O, sole mio! című, jobb sorsra érdemes örökzöldet, megfontolja-e, hogy vajon a szláv hagyományoknak megfelelően ezután a földhöz csapja-e a poharat. Lévén, hogy pl. egy kisebb méretű, olcsóbb Rosenthal tányérért a minimálbérből élő szerbiai polgár legalább két napot dolgozik.

Náray Éva

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!