Műanyagvilág

2019. szeptember 11. [19:34]

A tartományi kormány ajánlást fogalmazott meg a vajdasági helyi önkormányzatok irányába, hogy környezetvédelmi terveikbe iktassanak be olyan intézkedéseket, amelyek eredményeként 2020 végéig teljesen betiltják a műanyag zacskók használatát.

Az ajánlás szerint a községeknek szabályozniuk kell a zacskók használatának feltételeit, meg kell határozniuk, milyen anyagból készülhetnek, s szabályozniuk kell a kereskedők jogait és kötelességeit is használatukkal kapcsolatban. Azért erre majd rálesünk.

Valamikor régen a nagyanyám, akivel kapcsolatos történeteket már korábban is megosztottam, de nála gyakorlatiasabb asszonyt nem ismertem, szóval, nála féltve őrzött kincs volt a nejlonzacskó valahol ott a hatvanas évek elején. Nem is volt neki sok, nagy kincsnek számított az akkoriban, kettő, legfeljebb három akadt a házban, de azokat gondosan kimosta és kiakasztotta a gangon kifeszített szárítókötélre száradni. A használattól és a többszöri mosástól elhomályosultak és határozottan undorító kinézetük lett. De ez még nem volt ok arra, hogy megszabaduljon tőlük. Később megjelentek a színes, feliratos szatyrok. Az iskolában csereberéltük őket, nem is olcsón, egy-egy menőbb darabnak több súgás, megírt házi volt az ára. És addig hordtuk bennük a tornafelszerelést, míg lekopott a szép színes felirat és elszakadt a szatyor füle.

A piacra kosárral vagy fafoggantyús spárgaszatyorral jártunk. Alulra került a krumpli, aztán fölé az érzékenyebb zöldség, gyümölcs. Csak úgy, a mérlegből öntötte a kosárba az árus. Nem mondom, macerás volt, amikor hazatérve, mint Hamupipőke, úgy válogattuk szét a vásárolt árut. És aztán egyszerre csak megjelentek – ahogy errefelé mondják – a “keszák”.

A piaci kofa, aki addig is haladt a korral és nejlonzacskóba mérte a túrót, most a biztonság kedvéért még egy füles szatyorba is bebugyolálta. És zacskóba került a zöldség, a gyümölcs, a boltban vásárolt dolgok. Olykor akár minden egyes darab külön zacskóba. Számlálatlanul adták a nejlonszatyrokat és egy ideig úgy éreztük, milyen praktikus is ez. Aki ebben az országban vészelte át a kilencvenes éveket, az megtanult takarékoskodni. Gyűltek otthon a zacskókkal tömött zacskók, amik majd még “jók lesznek valamire”. Néha már nem mertem kinyitni a spájzajtót, mert meg voltam győződve, megindulnak utánam. És akkor még a félretett, kimosott margarinos dobozokról, tornyokba rendezett joghurtos és tejfölös poharakról nem is beszéltünk.

Aztán hirtelen az addig vélt fene nagy kényelem közepette azzal kellett szembesülnünk, hogy ősszel, az elszáradt levelekkel együtt ördögszekér helyett koszos nejlonzacskókat sodor a szél. Olykor fennakadtak a fák ágain és olyankor a táj úgy nézett ki, mint a Mad Max filmekben. Kora tavasszal pedig, amikor olvadni kezdett a hó, alatta nem hóvirág, hanem eldobott zacskó bújt elő. Ha elhagytuk a települést, akkor volt csak igazán elszomorító a látvány. Mintha csak nejlonzacskók teremnének a jó zsíros bácskai földben. És ez évekig, évtizedekig ment így. Az igénytelenség és a nemtörődömség megtette a magáét. Mire az illetékesek észbe kaptak, a műanyag szemét lassan elborított bennünket. Nem kell nekünk az óceánokig menni, ahol már szinte minden élőlényben kimutatták a műanyagdarabkákat, elég, ha csak magunk körül nézünk szét.

Aztán tavaly hirtelen elkezdték megfizettetni a műanyag zacskókat. Nem sok, 1-2 dinár az üzletben, a kasszás hölgy meg is kérdezi, kérünk-e? És ugye milyen érdekes az ember? Nem sok az az 1-2 dinár, akkor se csinálunk belőle ügyet, ha nem tudnak ennyit visszaadni, mint ahogy a kasszánál sem csinálnak gondot abból, ha nekünk nincs ennyi aprónk. De ha pénzt, akár csak filléreket kell kiadni, akkor már meggondoljuk, kérjünk-e zacskót. És ismét előkerültek a kosarak, szatyrok, már szinte minden mellé adnak az üzletben ajándékként vászon bevásárlószatyrot, megjelentek a picire összehajtható, a női táskába belesimuló szatyrok is. A spájzból eltűnőben a zacskókkal tömött zacskók.

Szerbiában tavaly 4.304,5 tonna műanyagzacskó került a piacra, ami 3 ezer tonnával kevesebb, mint egy évvel korábban, áll a műanyag zacskókról szóló jelentésben, amelyet a környezetvédelmi ügynökség jelentetett meg nemrég. Lám, csak el kell kezdeni és megy ez. Általában fenntartásokkal fogadom az “odafentről” érkező dörgedelmeket, ígéreteket vagy fenyegetéseket. De most nagyon szeretném, ha ez valóban sikerülne és nem politikusok utasítására, hanem saját józan eszünkre hallgatva elkezdenénk eltűnődni azon, hová is visz bennünket ez a rengeteg műanyag szemét.

Banksynak, a titokzatos graffitiművésznek tulajdonítják a mondást, miszerint “Nincs szükségünk többé hősökre, elég, ha végre valaki kiviszi az újrahasznosítható hulladékot”. Sehol nem találtam, hogy valóban ő mondta-e, de igen, nagyjából ez a lényeg.

Náray Éva

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!