Megérkeztünk a mennybe?: drMáriás új festményeiből nyílt kiállítás Budapesten

(Fotó: drmarias.hu)
(Fotó: Facebook / drMarias)

2026. november 3. [21:49]

Betűméret:                     

Megérkeztünk a mennybe? címmel nyílt kiállítás drMáriás legújabb festményeiből kedden este Budapesten, a CEU Nyitott Galériájában. A művész ezúttal is közéleti szereplőket, kulturális ikonokat és történelmi alakokat helyez meghökkentő, gyakran abszurd helyzetekbe. Az iróniával és szarkazmussal átszőtt alkotások a magyarországi politikai változásokra is reflektálnak. A megnyitó egybeesett a művész 60. születésnapjával.

„Elméletileg szabadok vagyunk, és ez olyan furcsa, hogy szinte már a mennyben vagyunk?” – tette fel a kérdést drMáriás a kiállítás megnyitóján, amelyen Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügyi minisztere és Sabic Norbert, a CEU operatív működésével megbízott igazgatója is beszédet mondott.

A tárlathoz írt szövegében a festőművész a tőle megszokott iróniával fogalmaz: „a végtelenül nyomasztó, kibírhatatlanul feszült és szinte az utolsó pillanatig teljesen kilátástalannak tűnő hosszú és súlyos háborúzás időszaka lezárult, s a mennyei béke, a soha sem látott reményteliség és a feltétlen szeretet korszaka köszöntött be életeinkbe”.

Hogy valóban elérkezett-e ez a mennyei állapot, arra a kiállított festmények aligha adnak megnyugtató választ. drMáriás legújabb munkáit ugyanis továbbra is humor, kétkedés és metsző irónia hatja át. Szereplőit hol nagyszabású, hol hétköznapi, máskor egészen képtelen helyzetekben jeleníti meg, többnyire a képzőművészet világhírű mestereinek képi világába helyezve őket.

A festmények jelentős része a magyarországi politikai és közéleti változásokra reagál. A Tisztítótűz művelettől rettegők Fra Angelico műtermében emésztik magukat, Sulyok Tamás a romba döntött Sándor-palota előtt készít búcsúszelfit Le Rat stílusában, Hegedűs Zsolt pedig örömtáncával gyógyítja meg a mozgássérülteket Matisse műtermében.

Természetesen Magyar Péter jelenlegi és Orbán Viktor korábbi miniszterelnök sem maradhatott ki a képek szereplői közül. Magyar Péter Hokusai műtermében szörföl a tengerré áradt Tiszán, Orbán Viktor pedig tripla Popeye-ként indítja útjára a Digitális Polgári Köröket Jeff Koons stílusában. Ursula von der Leyen Frida Kahlo műtermében, Orbán Viktor álmában lelőtt szarvasként jelenik meg.

A politikával való sajátos kapcsolatáról drMáriás korábban az MTI-nek is beszélt.

„Mindig kerültem a politikát, de az sohasem került el engem, ez egyfajta Stockholm-szindrómaként is felfogható” – fogalmazott. Mint mondta, művészetében a titói Jugoszláviában és a délszláv háborúk idején megélt traumák is visszaköszönnek. A háború után Magyarországon kellett új életet kezdenie, a történelmi tapasztalatok pedig máig meghatározzák világlátását.

„Ezért talán a politika miatt van bennem némi harag, törlesztővágy: a kívülálló, a művész próbál saját véleményt formálni a világról, amelyben él, történelmi-ideológiai témákat érintve bemutatni a traumákat és történelmi beidegződéseket” – mondta.

A kiállítás azonban korántsem csak a politikáról szól. A kulturális élet nagy alakjai is helyet kaptak drMáriás különös mennyországában. Az idén elhunyt Tarr Béla filmrendező Fellini, Tarkovszkij, Bergman és Pasolini társaságában nézi a többiek filmjeit, Miles Davis, Charlie Parker és James Brown pedig földönkívülieknek zenél Magritte műtermében. Faludy György Dalí egyik ismert festményén tűnik fel, de a művész saját magát is belefestette a szürrealista mester egy másik alkotásába.

A történelmi szereplők sem ússzák meg a szokatlan ábrázolást. Brezsnyev és Honecker híres csókjában a szocialista testvéri szeretet ölt testet a mennyországban, Darwin pedig Michelangelo világhírű freskójának újraértelmezésében teremti meg a punkot, a lázadó embert.

drMáriás, polgári nevén Máriás Béla, a nyolcvanas évek óta a magyar alternatív és kortárs művészeti élet meghatározó alakja. Festészetében, írásaiban és zenei munkásságában egyaránt fontos szerepet kapnak a kelet-európai történelmi tapasztalatok, az identitás és a szabadság kérdései. Sajátos, élénk színvilágú festményeit a politikai és társadalmi jelenségekre reflektáló, gyakran groteszk humor jellemzi.

Alkotásait számos magyarországi és külföldi városban bemutatták, többek között Pécsett, Debrecenben, Pekingben, Belgrádban, New Yorkban, Moszkvában, Berlinben, Brüsszelben és Londonban. A Tudósok zenekar alapítója és frontembere.

A kiállítás megnyitóján a közélet és a kultúra több ismert szereplője is megjelent, köztük L. Simon László, a korábbi Fidesz-kormány kultúráért felelős államtitkára, valamint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat egykori szóvivője.

A Megérkeztünk a mennybe? című kiállítás december 12-éig látogatható a CEU Nyitott Galériájában, keddtől szombatig, 12 és 18 óra között.