Felavatták Fábri Zoltán szobrát a Nemzeti Filmintézet előtt

(Fotó: MTI)

2026. október 15. [21:58]

Betűméret:                     

Felavatták Fábri Zoltán, háromszoros Kossuth-díjas filmrendező szobrát születésének évfordulóján, csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Filmintézet épülete előtt. Az ülő alakot formázó alkotás Ámmer Gergő szobrászművész munkája.

Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár az ünnepségen azt hangsúlyozta: Fábri Zoltán univerzális alkotó volt, akinek nagysága és emléke is kötelez bennünket, utódokat arra, hogy a magyar film ügyét a nemzeti kultúra legszentebb ügyei között tartsuk számon, és ebben a szellemben cselekedjünk.

Kiemelte, Fábri Zoltán a magyar filmtörténet egyik legjelentősebb alkotója, a 20. századi magyar társadalom és történelem erkölcsi kérdéseinek kivételesen érzékeny és utolérhetetlenül komplex ábrázolója volt.

Nagy Ervin úgy fogalmazott: Fábri Zoltán filmjei azt a pillanatot keresik, amikor az embernek döntenie kell, megőrzi-e a méltóságát, vállalja-e a felelősséget a tetteiért, vagy behódol, alkalmazkodik a körülményekhez és feladva elveszíti önmagát. Művészetének középpontjában a kiszolgáltatott ember áll, aki hatalmi rendszerek, társadalmi kényszerek és erkölcsi dilemmák szorításában próbálja megőrizni emberségét.

"Hősei mi magunk vagyunk, a mi magyar családjaink, anyáink, nagyapáink történetei, rólunk szól a mese" - mondta.

Ugrin Julianna, a Nemzeti Filmintézet ideiglenes igazgatóságának elnöke felidézte: a filmgyárban 1917 óta forognak a kamerák, ugyanabban az évben indult a munka, amelyben Fábri Zoltán is született. Életének és alkotói pályájának is meghatározó helyszíne volt a filmgyár; 2017-ben a 3-as és a 4-es stúdiót róla nevezték el, és emléktáblát is avattak a tiszteletére.

Fábri Zoltán mély érzésű ember volt, filmjeiben a politika és a történelem viharába került kisember sorsát ábrázolta - közölte Ugrin Julianna, hozzátéve: a rendező festői és díszlettervezői tapasztalataival képekben gondolkodott, aprólékosan megtervezte jeleneteit. Pontos elképzelésekkel, alapos technikai felkészültséggel dolgozott, és kivételesen értett a színészekhez is.

Domonkos Sándor, Fábri Zoltán filmjeinek állandó standfotósa erőt sugárzó, tiszta gondolkodású, humánus emberként jellemezte a filmrendezőt. Azt hangsúlyozta, hogy az őt mintázó szobor megjeleníti azt az érző embert is, aki mindig mindenkinek szeretetet adott.

Fábri Zoltán 1917. október 15-én született. Pályája során 22 filmet rendezett, a legtöbbnek maga volt a forgatókönyvírója, sokszor díszlettervezője is. Alkotásai közé tartozik a Körhinta, Az ötödik pecsét, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta, őrnagy úr! és a Hannibál tanár úr. (MTI)