Elhunyt Stjepan Jimmy Stanić, a horvát könnyűzene legendája

Stjepan Jimmy Stanić (1929-2026)
Stjepan Jimmy Stanić (1929-2026) (Fotó: Képernyőfelvétel / YouTube)

2026. augusztus 31. [7:43]

Betűméret:                     

Kilencvennyolcadik életévében elhunyt Stjepan Jimmy Stanić, a horvát könnyűzene és dzsessz egyik legismertebb alakja. Több mint hét évtizeden át állt színpadon, és szinte élete végéig fellépett. Dalait, humorát és jellegzetes előadásmódját az idősebb nemzedékek a volt Jugoszlávia egész területén ismerték és kedvelték.

Stanić 1929-ben született Zágrábban, és már fiatalon a zene felé fordult. Énekesi pályája mellett gitározott és nagybőgőzött is, repertoárjában pedig a dzsessz, a sanzon és a könnyűzene egyaránt helyet kapott. Pályafutását a Nikica Kalogjera vezette vokálegyüttes tagjaként kezdte, szélesebb körben pedig a Kauboj Jimmy című dal és azonos című első albuma tette ismertté.

Érdekesség, hogy nem a dal után kapta a Jimmy becenevet: éppen fordítva történt. A becenév már korábban rajta maradt, és Kalogjera emiatt kínálta fel neki a hozzá különösen illő Kauboj Jimmy című számot. Később olyan dalok váltak a nevéhez kötődő slágerekké, mint a Kukavica, a Prolazi sve, a Moje kobile Suzi.

Kortársai nemcsak sokoldalú zenészként, hanem kivételes humorú előadóként is emlékeznek rá.

Több mint hetvenéves pályafutása során több generáció közönségét szólította meg, 2013-ban pedig életművéért Porin-díjat kapott. A horvát közszolgálati televízió (HRT) megemlékezése szerint hangja, karizmája és utánozhatatlan humora miatt vált a horvát zenei élet egyik meghatározó alakjává.