Meghalt Edith Eva Eger író, pszichológus, holokauszt-túlélő
2026. április 28. [7:58]
Meghalt Edith Eva Eger magyar származású klinikai pszichológus, író, holokauszt-túlélő, A döntés című könyv szerzője. Haláláról a magyar kiadója, az Open Books számolt be. "Mély fájdalommal és végtelen hálával búcsúzunk Edith Eva Egertől, a holokauszt túlélőjétől, a világ egyik legmeghatározóbb pszichológusától és írójától, aki 98 éves korában, ma hajnalban örökre elaludt", írták.
Edith Eva Eger 1927-ben született, gyermekkorát Kassán töltötte, ahol kiemelkedő tehetségű balerinaként és tornászként az olimpiai keret tagja is volt, amíg a zsidótörvények miatt el nem tanácsolták a csapattól. 1944 tavaszán, tizenhat éves korában családjával együtt a kassai gettóba zárták, majd májusban Auschwitzba deportálták. Szüleit megérkezésük napján Josef Mengele a gázkamrába küldte. Edith a táborban arra kényszerült, hogy táncoljon Mengelének a túlélésért. Nővérével, Magdával több koncentrációs tábort is megjártak, végül 1945 tavaszán amerikai katonák szabadították fel a gunskircheni koncentrációs táborból, a végkimerülés határán.
A háború után megismerkedett későbbi férjével, a szintén túlélő Éger Bélával. A kommunista hatalomátvétel elől 1949-ben az Egyesült Államokba emigráltak, és Texasban telepedtek le. Edith Eva Eger több évtizedes küzdelmet folytatott saját traumái feldolgozásával. A felsőoktatásba már felnőttként bekapcsolódva pszichológiát tanult; diplomáját, majd 1978-ban – 51 éves korában – klinikai pszichológiai doktori (PhD) fokozatát a Texasi Egyetemen (UTEP) szerezte meg. Szakmai és személyes fejlődésében meghatározó szerepet játszott barátsága és mentori kapcsolata a szintén holokauszttúlélő pszichiáterrel, Viktor E. Frankllal. Évtizedeken át praktizált a kaliforniai La Jollában, illetve oktatott a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen (UCSD).
Bár szakmájában elismert terapeuta volt, a széles körű nemzetközi ismertséget viszonylag későn, Philip Zimbardo pszichológus ösztönzésére megírt könyvei hozták el számára. Műveiben saját élettörténetét és terápiás esettanulmányait ötvözve mutatta be a poszttraumás növekedés és a megbocsátás lehetőségeit. Könyvei a világ számos nyelvén, köztük magyarul is kiemelkedő példányszámban keltek el. Mindenekelőtt a 2017-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű A döntés, amelyben a koncentrációs táborok borzalmait és a belső szabadság megtalálásához vezető több évtizedes lelki utat írja le. Ezután még két kötete jelent meg a témában, Az ajándék – 12 életmentő lecke (2020) és A balerina (2024).
Edith Eva Eger halála után a családja is közzétett egy bejegyzést, ebben azt írták, „Ugyanolyan méltósággal távozott, ahogyan élt. Mintha egy angyal térne haza. Családja és odaadó ápolói gyengéd gondoskodása mellett halt meg.”
A Telexen 2021-ben készített interjút az íróval, akkor azt mondta: „Fiatalosan gondolkodom, fiatalabbnak érzem magam most, 93 évesen, mint 53 évesen. Közben épp egy szakácskönyvet írunk közösen a lányommal, amikben magyar ételek lesznek: székelygulyás, csirkepaprikás vagy a szlovák sztrapacska, ami a lányom kedvence. A lelkem magyar, még ha Amerikában vagyok is.”
