Bemutatták Magyarkanizsán Molnár Tibor első világháborús temetőkről szóló kötetét 

Zenta és Budapest után kedd este Magyarkanizsán, a József Attila Könyvtárban is bemutatták Molnár Tibor zentai levéltáros Magányos sír című kötetét, amely a Vajdaság és Belgrád területén található, első világháborús osztrák-magyar katonai temetőket, emlékműveket veszi lajstromba.

A szerző a sajtó munkatársainak nyilatkozva elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt kezdett a témával foglalkozni. Miközben az első világégés történéseit kutatta rájött, hogy nem minden katona a harctéren halt meg, hanem sokan a hátországban vesztették életüket. Azt próbálta kikutatni, hogy ezek a katonák hogyan kerültek ide, hol létesültek hadikórházak. Magyarkanizsa esetében köztudott, hogy a Nagytemetőben van egy első világháborús parcella, hisz itt is létezett egy kisegítő hadikórház, amit a Vöröskereszt működtetett. A hadvezetés igyekezett olyan sebesült katonákat idehozatni, akik vagy helybeliek vagy környékbeliek voltak, hogy ha meghalnak, akkor hazai földben nyugodjanak, mondta Molnár Tibor, majd hozzátette:

- Ez nem mindenhol van így, nagyobb települések, Újvidék, Zombor, Szabadka, Pancsova, Nagybecskerek esetében a Monarchia egész területéről szállítottak a kórházakba sebesülteket és betegeket, s az elhunytakat az ott már meglévő felekezeti temetőkbe temették, külön a római katolikusokat, külön az ortodoxokat, külön a zsidó vallásúakat, általában külön parcellába. Ezeket a helyeket jártuk be, s ez több éven keresztül tartott. Nem volt könnyű megtalálni a nyughelyeket, mert a több mint 100 év megtette a hatását. Mivel ezeket a parcellákat sokáig nem lehetett gondozni, az enyészet lett rajtuk úrrá. Ahol megtaláltuk a nyomokat, ott fotódokumentációt készítettünk, s természetesen levéltári kutatásokkal kiegészítettük.

A legtöbb katonakórházban nem volt kellő számú katonaorvos, s ezért a helyi orvosok, gyógyszerészek is besegítettek, az ápolásba pedig önkéntesek, például nőegyletek tagjai vettek részt - mondta Molnár Tibor.

- Egy kórház működtetésének számos eleme van, főzni és mosni is kell például a betegekre. Az is fontos kérdés volt, hogy a fertőző betegségekben szenvedőket hogyan különítették el a többi betegtől, s hogyan próbálták megakadályozni, hogy ezek a betegségek a polgári lakosságra is átterjedjenek. Nagyon érdekes történetek vannak, amit a könyvben megpróbáltunk felvázolni és bemutatni. A kötetben 27 vajdasági település van feldolgozva, de tudni kell azt is, hogy a belgrádi osztrák-magyar temető egy gyűjtőtemető. A két világháború közötti időszakban a Belgrád környékén található katonatemetőket felszámolták, exhumálták a maradványokat, s közös helyre temetve hozták létre a ma is meglévő temetőt. Egy kápolnát is emeltek, s ez egy nagyon szépen karbantartott, reprezentatív emlékhely.

Molnár Tibor elmondta, hogy tervezik a könyv folytatását, hiszen jó lenne kiterjeszteni a kutatást a szerbiai részre is, hisz 1914-ben és 1915-ben Szerbia nagy hadszintér volt. A csataterek mellett temették el a halottakat, de ezeket az ideiglenes temetőket később felszámolták, emlékműveket emeltek, s azok alá temették az emberi maradványokat. Az emléktáblákra általában azt írták, hogy szerb katonák nyugodnak ott, holott ott vannak elhantolva az osztrák-magyar katonák is. Jó lenne ezeket a helyeket is bejárni és hasonló módon feldolgozni a feltárt anyagot, mondta el a kutató.