Véget ért a Dombos Fest Kishegyesen

2024. július 1. [12:53]
Véget ért a négynapos Dombos Fest Kishegyesen. Csütörtök óta érezni lehetett Hegyalja utcában a lángos illatát, a löszfalra pedig fénnyel festettek. Az első naptól pörgős volt a rendezvény, a szervezők már a jubiláris 25. Dombos Fest koncepcióján dolgoznak.
Horváth László, a Dombos Fest megálmodója, napjainkig a fő szervezője és művészeti vezetője elmondta, elégedett az idei látogatottsággal, sikerült színvonalas produkciókat felvonultatni. Pénteken az Aurevoir együttes vonzott sok rajongót, szombaton pedig a fesztivál legnagyobb sztárja, Shantel és a Bucovina Club Soundsystem csapott hatalmas bulit.
- A koncepció ezúttal is jól működött, sokan jöttek, táncoltak, megvoltak azok a kiemelkedő amplitúdók minden koncerten, ami igazolja a döntést, hogy ezek a produkciók kapjanak meghívást. Ahogy a sejteni lehetett, Shantel és a bukovinai zenekar az újragondolt balkáni zenével fergeteges buli csapott. Az utolsó tíz év egyik legnagyobb élménye volt ez. De számos kiváló előadó volt még itt. Bujdosó János például azt kérdezte a közönségtől, szomorú, vagy „nyomasztó” dalokat szeretnének, és a közönség az utóbbit szavazta meg. Minden jól működött, idén nem száradt ki még a fű sem a helyszínen. Köszönjük a támogatást a Pannon RTV-nek, a Nemzeti Kulturális Alapnak és a MOL Új Európa Alapítványnak, valamint minden médiumnak, mely hírt adott rólunk – nyilatkozta. Emlékeztetett rá, hogy a Dombos Fest úgy indult, hogy négy hétvégén voltak programok. A jövő évi jubiláris rendezvény megszervezését fontolgatva átgondolják, hogy esetleg visszatérjenek ezekhez a gyökerekhez, vagy ilyen irányt vegyenek.
Összességében remek hangulatot teremtettek négy napon át a fellépők. A Fokos zenekar Csizmadia Annával és Sőregi Annával a Folkudvarban kellemes népzenei pillanatokat teremtett. A gyerekeket a néptáncra tanították csütörtöktől szombatig. A nyitónapon fellépett Szabó Balázs Bandája, a ContraBayando és Tom White & Mad Circus. Pénteken az Aurevoir zenélt, valamint a Fanfare Complexa és az Új Gereben. Szombat volt a fesztivál leglátogatottabb napja. A Gypo Cirkusz és Csángálló együttesek „melegítették” a hangulatot, majd színpadra lépett a már említett Shantel és a Bucovina Club Soundsystem. Vasárnap este fellépett a Sajó Banda, Bujdosó János szólózott, a Szent Efrém Férfikórus a nagyszínpadon remekelt, a fellépők sorát pedig Platon Karataev zárta.
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!