Dobozy Borbála csembalóestje Magyarkanizsán

2023. november 19. [10:49]

Betűméret:                     

Világhírű előadóművész, Dobozy Borbála csembalóművész estjét rendezik meg Magyarkanizsán november 25-én 19 órai kezdettel a helyi RMK próbatermében.

Dobozy Borbála tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd Prágában folytatta. Ezt követően a salzburgi tökéletesítette tudását.

Dobozy művészi tevékenysége középpontjában Johann Sebastian Bach életműve áll: szinte minden csembalóra írt kompozícióját eljátszotta, beleértve összes zenekari és kamaraművét is. Emellett előszeretettel tűzi műsorára alig ismert, vagy teljesen elfelejtett mesterek zenéjét (G.Th. Muffat, J. A. Benda, Chr. Schaffrath). Repertoárja szinte az egész csembalóirodalmat felöleli, beleértve a 20. századi és a kortárs zenét is. Több magyar zeneszerző, Arányi-Aschner György, Balázs Árpád, Hidas Frigyes és Hollós Máté darabjait is megszólaltatta.

A Magyar Bach Társaság alapító tagja. 1993-ban az ő irányítása alatt jött létre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Tagozatán a csembaló főtanszak. 2011-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

A magyarkanizsai koncerten Bach népszerű műveit hallhatja a közönség.

Az esemény szervezője a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely és a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, a szegedi Bartók Béla Művészeti Kar, a szegedi Bartók Béla Művészeti Kart Támogató Alapítvány segítségével.

A belépés díjtalan, a helyfoglalás ajánlott a 024-4879-200 számon (délelőtt).

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!