Újvidéki Színház: Mit tartogat az új évad

Lénárd Róbert
Lénárd Róbert
Újvidéki Színház
Újvidéki Színház

2021. szeptember 10. [22:44]

Betűméret:                     

Az Újvidéki Színház a 48. évad első felében egy bemutatót tervez. Dosztojevszkij művét, Idióta címen Keresztes Attila rendező viszi színpadra. A darabban az egész társulat szerepel majd.

Lénárd Róbert művészeti vezető az Újvidéki Televíziónak elmondta, hogy lesz drámaíró verseny. Mindig az volt az évadnyitónk, vagy az volt a Magyar Dráma Napjának a megünneplése nálunk. Ez aztán egy idő után szervezési okokból átcsúszott a januári periódusra, most pedig a covid miatt visszacsúszik ebben az évben szeptemberre. A jövő év, a 2022-es az lesz kicsit húzósabb, ott viszont már záporoznak a projektek, mondta. Januártól az Anna Karenina rendezője, Dejan Projkovszki ezúttal Shakespeare III. Richardjával tér vissza.

Tavasszal Urbán András Lovas Ildikó legutóbbi regényéből készült adaptációját állítja színpadra, amely koprodukció lesz a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal. Színre kerül a Terék Anna szövege alapján készült előadás is Láthatatlan kölykök címmel, Lénárd Róbert rendezésében. Az évad nagy dobása pedig egy japán-szerb-magyar koprodukció lesz, amelyet egyelőre Cseresznyevirág néven jegyeznek. Az Újvidéki Színház ugyanakkor különböző projektekkel mintegy három éve készül az eredetileg idénre tervezett, de 2022-re halasztott Újvidék mint Európai Kulturális Fővárosa évére.

Teljes gőzzel folynak az előkészületek az Újvidéki Színház induló évadára.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!