Online történtik a jelentkezés az óbecsei Petar Konjović Alapfokú zeneiskolába

A zeneiskola épülete
A zeneiskola épülete (Fotó: Szilágyi Edit)

2020. május 22. [21:44]

Betűméret:                     

Az új iskolaévben elektronikus úton történik a jelentkezés az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskolába. Az idén 45 diák számára adott a bejutási lehetőség a meghirdetett hat szakirányra: zongorára, hegedűre, harmonikára, gitárra, tamburára, klarinétre, illetve szólóénekre.

Jelentkezni a következő linken lehet: http://muzickaskolabecej.com/muzicka-skola/45/prijava-za-upis.

A felvétel a leendő diákok képességeitől függ, amit a zeneiskolában a tervek szerint június első hetében mérnek fel. Erről bővebb információt a honlapon, a zeneiskolában, illetve a bejárat melletti hirdetőtáblán lehet találni.

A lehetőség nem csak a községben élők számára adott. Az intézménynek Csúrogon is van tagozata, és az idei tervek között szerepel a temerini tagozat megnyitása is, (zongora, tambura klarinét szakon).

A helyi zeneiskola iránt minden új tanévben igen nagy az érdeklődés. Ezt bizonyítja az iskola közel 300 tanulója és az idén 26 végzőse is. Már 17 diák, élve az internet adta lehetőséggel beiratkozott, ezért érdemes igyekezni a jelentkezéssel azoknak, akik nem szeretnének lemaradni.

Szilágyi Edit

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!