Ifjú szabadkai rendező rövidfilmje egy libanoni fesztiválon
Szloboda Szonja filmjének témája a gyermekkori zaklatás
2019. november 19. [14:00]
Szloboda Szonja, a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnázium 2. osztályos tanulójának Tudod milyen? c. kisjátékfilmjét is bemutatták nemrégen az Új vajdasági magyar filmek rendezvénysorozat keretében, most pedig nemzetközi szinten szurkolhatunk neki, ugyanis alkotását beválogatták (több mint 1600 film közül) másik 69 filmmel egyetemben a libanoni Children’s Rights Festival hivatalos versenyprogramjába, amit november 16. és 23. között rendeznek meg Bejrútban.
- Mit kell tudni erről a filmről, mivel foglalkozik?
- A Tudod milyen? című filmem fő témája a zaklatás és annak következményei. Úgy gondolom, hogy a témában valamilyen szinten mindenki, felnőtt és gyerek is érintett. Ez egy komoly probléma a társadalmunkban, ami egyre inkább eldurvul.
- Nagy elismerés, hogy Libanonban is bemutatják a filmed. Hogyan került ki az alkotás a fesztiválra?
- Van egy internetes filmes oldal, ami összegyűjti a fesztiválokat a világ minden tájáról. Aki regisztrál és vannak filmjei, animációi, az benevezheti azokat azokra a fesztiválokra, amelyek feltételeinek eleget tesznek a filmek. Az már a zsűri dolga, hogy beválogatja-e a filmet a hivatalos programba. Mi mindenesetre folyamatosan keressük a lehetőségeket.
- Hol és kitől tanultad meg a filmkészítés alapjait, illetve hány filmet forgattál eddig?
- A filmkészítés alapjait valójában még tanulom, és úgy gondolom, hogy még nagyon sok tanulnivalóm van. Még nagyon az út elején járok, de aki segített elkezdeni, megszerette velem és foglalkozik velem, az az édesapám, Szloboda Tibor. Eddig a Tudod milyen?-nel együtt két kisfilmem van.
- Milyenek voltak a kritikai visszajelzések?
- Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Nagy megtiszteltetés volt, hogy eddig hét fesztivál versenyprogramjában (Libanon International Children’s Rights Film Festival, veszprémi 15. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó, az orosz The Stone Flower Youth Film Festival, a maribori Enimation Festival, az athéni Camera Zizanio, az angliai Lift Off Festival két kiírásában) és a Vajdasági Mozgókép Napján is részt vehetett a kisfilm.
- Kaptál-e már díjat?
- A 2019-es KFV-n megkaptuk a legjobb film és a legjobb operatőr díját. De az is nagy eredmény, ha versenyprogramba kerül egy film.
- Hogyan készül a filmek forgatókönyve? Te találod ki a történetet?
- A történet nagy részét én találom ki, de rengeteget beszélgetünk és ötletelünk a társaimmal és a szüleimmel. Amikor nagyjából megvan a történet, akkor megírom a kisfilm treatment-jét, amiben kidolgozom a részleteket, és letisztázom azokat a részeket, amik esetleg zavarosak.
- Hogyan zajlik egy forgatás?
- Miután kész a treatment, meg kell szervezni mindent, ami több időt visz el, mint a forgatás maga. Ha sikerül a szervezés és minden kellék megvan, akkor megyünk ki a helyszínre. Először csak megnézzük, beszélünk a képbeállításokról, és utána megyünk ki mindannyian forgatni. Amikor megvan az anyag, jöhet a vágás. Akkor áll össze minden. Később az utómunka és kész a film, már amennyire kész lehet, mert mindig lehet rajta javítani, változtatni, de egy pont után már abba kell hagyni.
- Kik szerepelnek a filmjeidben?
- A barátaim játszanak a kisfilmekben. Jó csapat állt össze, akikkel ötletelünk és dolgozunk. Hálás is vagyok nekik, hogy volt kedvük, motivációjuk és szakítottak időt arra, hogy próbáljuk megvalósítani az ötleteket és kínlódjunk pár órát. Nagyon sokat segítettek, nélkülük nem tudtam volna így megvalósítani a munkáimat. Segítőkészek és lelkesek voltak. A Tudod milyen?-ben szerepelt Bulyovcsity Anna, Bicskei Emese, Szedlár Ivett, Bicskei Enikő, Uglik Auróra, Földi Emese és Dékány Máté. Az előző kisfilmemből megemlíteném még Nagy Rebekát.
- Mennyire költséges ez a „hobbi”?
- Számomra ez már nem is hobbi, igyekszem minél komolyabban foglalkozni vele. Ha az ember hatékonyan és minőségesen szeretne dolgozni, akkor pénzt kell rá szánni. Nem kell és nincs is értelme még ilyen szinten a legdrágább kamerát, objektívet, állványt vagy bármilyen más felszerelést megvenni, de nem árt odafigyelni a minőségükre.
- További filmes tervek?
- Sok ötletem van, amik kidolgozásra várnak. Mindenképpen szeretnék még filmeket csinálni és többet tanulni ezen a területen.
- Forgatsz-e mostanában valamit?
- Most néhány hétig pihennem kell, mert küzdősportokkal is foglalkozok és megsérültem. A felépülés után több projekt is vár rám.
- Komolyabban is érdekel a filmezés, esetleg élethivatásul választod?
- Igen, komolyan érdekel a filmezés. Jelenleg ezt szeretném tovább tanulni. Érdekel minden része, a rendezés, az operatőri munka, a vágás, a posztprodukció, a zene... Pillanatnyilag ott tartok, hogy nagyon foglalkoztat még a számítógépes játékok készítése és a zenélés is.
- Kik a példaképeid és melyik a kedvenc filmed?
- Minden számomra fontos műfajban, van néhány példaképem. Nem szívesen emelek ki közülük csak egyet. Az utóbbi időben nagy hatással volt rám például Paolo Sorrentino Fiatalság (Youth) című filmje. Csodálatosnak találom úgy a történetet, a rendezést, a színészi játékot, mint az operatőri munkát.
- Milyen filmeket szeretsz?
- Én mindenfajta filmet szeretek, a hangulatomtól függ. De az a fajta mozi, amit Martin Scorsese olyan szépen definiált a nemrégen kirobbant Marvel-vitában, különösen közel áll a szívemhez. A többi közt ezt mondta: „Számomra, az általam tisztelt és szeretett filmes alkotók és a barátaim számára, akikkel egy időben kezdtünk filmeket készíteni, a mozi a felfedezésről, az esztétikai, érzelmi és spirituális felfedezésről szólt. Karakterekről – az összetett, ellentmondásos és sokszor paradox emberi természetről; arról, hogyan tudják bántani és szeretni egymást, és hirtelen szembesülni önmagukkal.”
Scorsese elkeseredését fejezte ki amiatt, hogy a mozi ma, a szuperhősök korában közelebb áll a vidámparki szórakoztatáshoz, mint a többi művészethez. Reméljük, hogy ez a műfaj megmarad a hetedik művészetnek, s amiben minden fiatal alkotó, köztük Szloboda Szonja is megmutathatja tehetségét. Addig azonban szurkoljunk neki, hogy mostani filmje minél jobban szerepeljen Libanonban.
Németh Ernő
Az Ön hozzászólása
Drága Szonja, szurkolok!