Horgos: Kispiaci sikerek a 13. Diákszínjátszó Fesztiválon

Az alsósok és a felsősök mezőnyében is a horgosi általános iskola kispiaci Móricz Zsigmond kihelyezett tagozatának tanulói bizonyultak legjobbnak

Jelenet a törökkanizsaiak Nevolje jednog Cvetislava című darabjából
Jelenet a törökkanizsaiak Nevolje jednog Cvetislava című darabjából (Fotó: Milorad Mitrović)

2017. december 9. [11:45]

Betűméret:                     

Több évnyi szünet után újra Horgoson szervezte meg a helyi Kárász Karolina Általános Iskola a hagyományos Diákszínjátszó Fesztivált. Az utóbbi hat-hét rendezvényt ugyanis a horgosi Művelődési Ház igencsak elhúzódott felújítási munkálatai miatt kénytelenek voltak Magyarkanizsán tartani. A pénteken megtartott fesztiválon öt település, Horgos, Kispiac, Magyarkanizsa, Törökkanizsa és Básckossuthfalva általános iskoláinak több mint 200 kis színjátszója lépett színpadra.

A délelőtti megnyitót követően a felsősök kezdték meg szereplésüket, majd egy félórás uzsonnaszünetet követően az alsósok is bemutatkoztak. Az előadások sorát a horgosi iskola kisegítő tagozatának felsősei kezdték meg, akik Móra Ferenc A szánkó című művét mutatták be. Őket a kispiaci ötödikesek követték, akik a Tündérszép Ilona és Árgyélus című darabbal jöttek a fesztiválra. Holle anyó volt a címe a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola ötödikesei színdarabjának, akiket a horgosi Pöttömszínpad követett, amelyet a Diákszínjátszó Fesztivál 2004-es indulása előtt ugyancsak az iskola közben nyugállományba vonult magyartanára, Kiss-Iván Anna hozott létre. A gyerekek A szomorú boszorkány című darabbal léptek fel. A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola felsősei a YouGram című darabbal zárták a felsősök fellépéseit. A többiekkel ellentétben, akiknél jóformán csak zenére volt szükség, a magyarkanizsaiak néhány kelléket is használtak, előadásukban volt kivetítő, hangosítás és fényeffektusok is.

Az alsós színjátszók közül a Nevolje jednog Cvetislava című előadásukkal a törökkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola kezdte a sort. A Szélike tréfája című darabot a bácskossuthfalvi alsós-felsős vegyes csapat adta elő. A kispiaci alsósok a Füles születésnapja című előadással jöttek, majd a horgosiak is bemutatkoztak egy szerb nyelvű Dobrica Erić-darabbal, amelynek címe Čik da pogodite zbog čega su se posvađala dva zlatna brata. A fesztivált a kispiaciak zárták Frady Endre A süket király című előadásukkal.

A bemutatók befejeztével a Pesitz Mónika, Körmöci Petronella és Hajdu Tamás színművészekből álló zsűri méltatta a gyerekek produkcióit, majd kihirdette az eredményeket is. Értékelése szerint a felsősöknél a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola kispiaci Móricz Zsigmond kihelyezett tagozatának Tündérszép Ilona és Árgyélus című előadása volt a legjobb, amelyet a gyerekek Kávai Bózsó Ildikó tanárnő felkészítésével adtak elő. A második helyet a horgosi Pöttömszínpad A szomorú boszorkány című előadása érdemelte ki. A bácskossuthfalviak Holle anyója a harmadik lett. A szánkó különdíjban, a YouGram vigaszdíjban részesült. Az alsósok versenyében a kispiaci kihelyezett tagozat A süket király című darabja került a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. Második lett a Nevolje jednog Cvetislava Törökkanizsáról, harmadik pedig a Füles születésnapja, ugyancsak a kispiaci iskola diákjainak előadásában. A különdíj ebben a korcsoportban a horgosiak Dobrica Erić-előadásának, a vigaszdíj pedig a bácskossuthfalviak Szélike tréfájának jutott.

Mivel a diákszínjátszó csoportoknak el kellett készíteniük bemutatásra kerülő darabjuk plakátját is, a zsűri ezt a munkát külön is értékelte. A legötletesebbnek kijáró díjat A süket király plakátjának ítélte oda. Díjazta ugyanakkor a legjobb szereplőket is. A legjobb alsós fiúszereplő Biacs Balázs, a legjobb alsós lányszereplő Polákovics Anita, a legjobb felsős fiúszereplő Sors Áron, a legjobb felsős lányszereplő pedig kollektívan a Szomorú boszorkány darab leányzói lettek.

Szekeres Valentin, a Kárász Karolina Általános Iskola igazgatója elégedettségének adott hangot, hogy immár 13. éve minden évben sikerül megszervezniük ezt a fesztivált, amelyhez a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi - Nemzeti Közösségi Titkárság nyújt támogatást. Köszönetet mondott a fellépő iskoláknak és diákjaiknak valamint a fesztivált szervező pedagógusoknak is. Értékelése szerint a diákszínjátszó fesztivál minden alkalommal igazolja azt, hogy milyen fontos szerepet tölt be a pedagógiában, a tanulás és a tanítás folyamatában, de a tanulók személyiségfejlesztésében is.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Frady Endre
2020. 12. 16. [ 21:01 ]

Jaj, de jó, hogy sikert aratott a darabom!!! :) https://fradyendre.blogspot.com/2016/10/a-suket-kiraly.html :)