Erős földrengés rázta meg Indonéziát, legalább húszan meghaltak

Illusztráció
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

2026. augusztus 15. [10:08]

Betűméret:                     

Legalább húszan életüket vesztették az Indonéziát szombat hajnalban megrázó, 7,7-es erősségű földrengésben – közölte a helyi katasztrófavédelem. A Flores sziget közelében bekövetkezett földmozgás következtében több épület és lakóház összeomlott, mintegy kétezer embert pedig kitelepítettek.

A Flores szigetén található Maumere város katasztrófavédelmének vezetője, Fathur Rahman közölte, hogy legalább hatan megsérültek, két ember pedig a romok alatt rekedt. Mentésük jelenleg is tart.

A mentőcsapatok egyelőre nem jutottak el az epicentrumhoz legközelebb fekvő Nagekeo településére, az ott élőkkel azonban sikerült kapcsolatot teremteni. Az indonéziai katasztrófavédelmi hatóság tájékoztatása szerint a veszélyeztetett térségből eddig mintegy kétezer embert telepítettek ki.

A földrengés fészke Ende várostól 68 kilométerre észak-északnyugatra, mintegy tíz kilométeres mélységben, a tenger alatt volt. A hatóságok a rengést követően szökőárriadót rendeltek el, és arra kérték a lakosságot, hogy maradjanak távol a tenger- és folyópartoktól. A part mentén élőknek azt tanácsolták, hogy vonuljanak magasabban fekvő területekre.

A szökőárriadót később visszavonták, miután nem észleltek jelentős változást a tenger vízszintjében.

A földrengést Flores szigetének nagy részén érezni lehetett, a fő rengést pedig több utórengés követte.

Indonézia a csendes-óceáni úgynevezett Tűzgyűrű térségében fekszik, ahol több tektonikus lemez találkozik, ezért az országban gyakoriak az erős földrengések és a vulkánkitörések.