Bizalmatlansági indítvány a hőhullám miatt: 10 ezer halottról beszélnek a francia Zöldek
2026. július 1. [13:59]
„Ez egy hamis emberi veszteség-összegzés; botrányos és méltatlan!” – így fakadt ki Sébastien Lecornu francia kormányfő, amikor a Zöldek a hivatalosan bejelentett halálos áldozatok tízszeresét emlegették a hőhullám kapcsán. Az ellenzéki „Zöldek és szocialisták” frakció bizalmatlansági indítványt kezdeményez Sébastien Lecornu kormánya ellen.
Viharos ülés zajlott kedden a francia nemzetgyűlésben. Az „Ökológusok és Szocialisták” frakció kedden jelezte, hogy bizalmatlansági indítványt kíván benyújtani Sébastien Lecornu kormánya ellen. Így ítélnék el „a kormány felkészületlenségét mind a már átélt, mind pedig – ami még fontosabb – a közelgő hőhullám kapcsán” – jelentette be Cyrielle Chatelain, a frakció elnöke, írja a hirado.hu.
Elhallgattak kilencezer halálesetet?
A zöld politikusként ismert, ám rendszerint szélsőbaloldali retorikával megnyilvánuló Sandrine Rousseau különösen azt rótta fel a kormánynak, hogy „összeomlasztotta az egész civil szervezeti hálózatot”, miközben számos áldozat az otthonában halt meg.
Rousseau a Sud Rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a Franciaországban a múlt héten tetőző hőhullám 10 ezer halálesetet okozott. A zöld képviselő hozzátette: „Meglátjuk, milyen számok születnek” – azt sugallva, hogy a kormány egyelőre elhallgatja az adatokat. „Lecornu az a miniszterelnök, aki a leginkább egy háborús gazdaság és társadalom felé terel minket: 36 milliárd kiegészítő költségvetést szavaz meg a hadsereg számára, és a kórházakat háborús helyzetre készíti fel” – jegyezte meg. De „tíz napja tart a hőhullám, és nem vagyunk képesek kezelni a helyzetet, ez tényleg alkalmatlanság” – hangsúlyozta a 20minutes.fr által is idézett zöld képviselőnő.
A közzétett adatok mintegy ezer halálesetről szólnak, a zöldek tehát kilencezer olyan halálozásról beszélnek az ismert szám felett, ami egyelőre nem ismert.
Lecornu kikelt magából
Sébastien Lecornu miniszterelnök kedden nyilvánvalóvá tette bosszúságát a zöldpárti képviselők által a rendkívüli hőhullámmal kapcsolatban megfogalmazott „felkészületlenségre” vonatkozó vádak miatt. Minderre még azelőtt került sor, hogy a képviselők bejelentették volna: bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen.
Általában Sébastien Lecornu a nyugodt párbeszéd és a kompromisszum híve. Ám június 30-án, kedden, amikor a miniszterelnököt a zöld képviselők a kormány hőhullámkezeléséről faggatták, elszállt a türelme – írta a Le Parisien. Sötét pillantást vetve a baloldali padokra, a kormányfő felemelte a hangját: „Saját maguknak ártanak azzal, hogy pusztán politikai célú megoldást keresnek ebben a különösen súlyos kérdésben!” Úgy látta: politikai célokra használ fel a zöld párt „ökológiai kérdéseket”.
A miniszterelnöknek különösen nem tetszett az a szám, amelyet szerinte egyes zöldpárti képviselők a tévéműsorokban ismételgettek. Eszerint a hőhullám 10 ezer halálos áldozatot követelt.
Egyelőre – az előzetes becslések szerint – ezer halálesetről van szó, a Santé publique France adatai alapján, amelyek jelenleg csak az elektronikus halotti anyakönyvi kivonatokat veszik figyelembe.
Hamvába holt kísérlet
A Sébastien Lecornu miniszterelnök kisebbségi kormányának megbuktatására irányuló kísérlet valószínűleg nem jár sikerrel más ellenzéki pártok, például a konzervatív Nemzeti Tömörülés vagy a centristább szocialisták támogatása nélkül. Az Emmanuel Macron köztársasági elnököt lépéseivel többnyire erősítő centrista Francia Szocialista Párt – amely nem képviselteti magát a szélsőbaloldali jellegű Zöldek és szocialisták frakcióban – a tavalyi miniszterelnökké válása óta Lecornu ellen benyújtott hat bizalmatlansági indítvány egyikét sem támogatta.
A miniszterelnököt és csapatát azonban heves kritikák érték a felkészültségük miatt, mivel olyan extrém hőségre készültek, hogy Franciaország szárazföldi részén három egymást követő napon is a valaha volt legmagasabb napi átlaghőmérsékletet mérték.
A nagyobb városokban többször is meghaladta a 40 Celsius-fokot a hőmérséklet, és az ország nincs különösebben jól felszerelve légkondicionáló vagy egyéb hűtőrendszerek terén – fűzi hozzá a Politico.
