Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki

(Fotó: Screenshot / KCNA)

2024. október 31. [7:42]

Betűméret:                     

Észak-Korea helyi idő szerint csütörtök kora reggel kilőtt egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM), amely 86 percig repült és több, mint ezer kilométert tett meg, mielőtt a keleti partjainál lévő vizekbe zuhant – közölte a dél-koreai hadsereg.

A BBC tudósítása szerint, amelyet a telex.hu szemléz, ez az eddigi leghosszabb repülés, amelyet egy ICBM-nél feljegyeztek. Észak-Korea legutóbb tavaly decemberben lőtt ki ICBM-et, dacolva a régóta fennálló ENSZ-szankciókkal. Az Egyesült Államok a kilövést „az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatának durva megsértésének” nevezte.

Észak-Korea, közlése szerint, a „világ legerősebb stratégiai fegyverének” nevezett rakétát tesztelte. A kilövésekor Kim Dzsongun is jelen volt, aki kijelentette, a teszt figyelmeztetés az ország biztonságát fenyegető ellenségnek. Dél-Korea arra is felhívta a figyelmet, hogy Észak-Korea Oroszországnak való segítségnyújtásáért jelentős rakétainfrastuktúrát kaphat, illetve, hogy az ország a november 5-i amerikai választások körül újabb kilövésre készülhet, írka a Reuters hírére hivatkozva a Telex.

Dél-Korea hadserege közölte, a kilövés után amerikai tisztviselőkkel tartottak megbeszélést és megállapodtak abban, hogy „határozott és változatos válaszlépéseket tesznek”.

A kilövés azután történt, hogy Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter bejelentette, az oroszok megsegítésére közel 11 ezer észak-koreai katona vonul az Ukrajnához közeli Kurszki területre. Austin veszélyes és destabilizáló fejleménynek nevezte a cselekményt.