Oroszország csapást mért Harkivra, sok a sérült
2024. október 8. [17:35]
Újabb csapást mért kedden Oroszország Ukrajna második legnagyobb városára, a keleti országrészben lévő Harkivra, a legutóbbi információk szerint 21-en sérültek meg, köztük egy 16 éves tinédzser - közölte Ihor Teherov, a város polgármestere.
A tisztségviselő hozzátette, hogy a megyeszékhely ipari negyedében egy magánvállalkozás épületére mértek csapást. A romok alatt még lehetnek emberek. Tájékoztatása szerint még nem állapították meg, milyen típusú fegyverrel támadtak az orosz erők.
Az északkelet-ukrajnai Szumi megye ügyészi hivatala arról adott hírt, hogy hajnalban az orosz légierő csapást mért Jeszmany térségében. A támadás következtében saját otthonában életét vesztette egy házaspár: egy 38 éves férfi és egy 35 éves nő.
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap során 172 katonai összecsapás volt a fronton, többségük Donyeck megyében, Pokrovszk és Kurahove térségében.
A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 663 ezret. Hétfőn az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett hét orosz harckocsit, 47 tüzérségi és egy légvédelmi fegyvert, valamint 43 drónt.
Denisz Smihal miniszterelnök a kormányülésen közölte, hogy az oroszok idén már több mint 180 ezer tonna Ukrajnától ellopott gabonát exportáltak az általuk megszállva tartott Mariupol város kikötőjén keresztül. "Oroszország - agressziója részeként - továbbra is felhasználja az élelmiszereket. Ezen felül ideiglenesen megszállt ukrán területeket fosztanak ki, hogy az ellopott pénzből finanszírozzák hódító háborújukat" - jelentette ki.
A kormányfő szerint magától értetődően "az orosz gazdasági terror lesz az Ukrajna elleni orosz agresszióval foglalkozó különleges törvényszék munkájának egyik irányvonala", írja az MTI.
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!