Közös hadgyakorlatba kezdett Kína és Oroszország

(Fotó: FoNet/AP)

2024. július 14. [22:20]

Betűméret:                     

Közös haditengerészeti gyakorlatokat kezdett Kína és Oroszország a dél-kínai tenger partján található Zhanjiangban, jelentette a kínai védelmi minisztérium vasárnap. A közös hadgyakorlatoktól a két haditengerészet együttműködésének erősítését, a szakmai tanulást és a regionális biztonság fenntartását várják, közölték.

A hadgyakorlatokat néhány nappal azután indítják, hogy a NATO-tagállamok arról nyilatkoztak, hogy Peking az Ukrajna elleni orosz háború döntő segítőjévé vált azzal, hogy fegyveralkatrészeket és más technológiákat szállítanak az oroszoknak.

Kína a múlt hét elején belarusz csapatokkal tartott közös hadgyakorlatot a lengyel határtól mindössze öt kilométerre. A terrorellenesnek nevezett, 11 napos gyakorlat hivatalosan a „Nyugat agresszív külpolitikájára”, és az „ukrán provokációra” adott válaszlépés volt.

Kína semleges félként pozícionálta magát az orosz-ukrán háborúban, de azóta mélyítette gazdasági kapcsolatait Moszkvával – Vlagyimir Putyin májusban meg is látogatta a kínai elnököt –, és az orosz hadiiparhoz is szükséges kettős felhasználású termékek egyik fontos beszállítójává vált. Kína a NATO-tagállamok nyilatkozatát visszautasította, és provokatívnak minősítette a vádakat, írja a Kyiv Independent cikkében.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!