Banja Luka: Orvoscsoport utazik Hágába, hogy megállapítsa, megfelelő kezelésben részesül-e Ratko Mladić

Ratko Mladić
Ratko Mladić (Fotó: kurir.rs)

2024. február 12. [11:06]

Betűméret:                     

A Banja Luka-i egyetemi klinikai központ orvoscsoportja engedélyt kapott, hogy február 21-én megvizsgálja Ratko Mladić egészségi állapotát Hágában. A jóváhagyás a Hágai Nemzetközi Törvényszéktől (NT) érkezett – jelentette ki Vlado Đajić, az egyetemi klinikai központ vezérigazgatója, aki egyben tagja a szóban forgó orvoscsoportnak.

"Az orvoscsoport megállapítja majd, hogy Mladićot eddig megfelelően kezelték-e, és ennek megfelelően meghatározzák a további terápiát" – jelentette ki Đajić.

Mint ismeretes, Ratko Mladićot 2022-ben rossz egészségi állapota miatt szállították kórházba Hágában.

Az egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot a Hágai Nemzetközi Törvényszék 2017-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. Bűnösnek találták népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt, köztük a srebrenicai mészárlásban is, amelyet az 1992-1995-ös, százezer halottat követelő boszniai háború idején követtek el.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!