Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosává nyilvánította az Iszlám Együttműködés Szervezete

2017. december 13. [18:04]

Betűméret:                     

Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosává nyilvánították az iszlám országok vezetői szerdán, isztambuli találkozójukon elfogadott zárónyilatkozatukban.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) egy héttel azután tartott rendkívüli tanácskozást a török metropoliszban, hogy Donald Trump amerikai elnök Izrael fővárosaként ismerte el Jeruzsálemet. Trump döntése a legtöbb muzulmán országban éles bírálatokat váltott ki, majd Törökország, a szervezet soros elnökeként rendkívüli tanácskozásra hívta össze az OIC-t.

A szervezet szerdai zárónyilatkozatában arra kérte a nemzetközi közösség egészét, hogy "a megszállás alatt álló" Kelet-Jeruzsálemet ismerje el Palesztina fővárosaként és az egyes országok költöztessék oda helyi külképviseletüket. Palesztina közigazgatási központja jelenleg a ciszjordániai Rámalláh.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a nap folyamán tartott első felszólalásában kijelentette: Washington elvesztette közvetítő szerepét az izraeli-palesztin békefolyamatban azáltal, hogy Jeruzsálemet ismerte el a zsidó állam fővárosaként.

Az OIC - Abbász szavainak megfelelően - a későbbi közös nyilatkozatban arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy álljon el az izraeli-palesztin békefolyamatban betöltött szerepétől. "Amennyiben Washington nem lép vissza múlt heti döntésétől, minden következményért ő lesz a felelős" - szögezte le a zárónyilatkozat.

Abbász beszédében egyúttal azt is leszögezte: a palesztinok a jövőben már nem engedik meg az Egyesült Államoknak, hogy részt vegyen a békefolyamatban. Hangsúlyozta egyúttal, hogy addig nem lesz stabilitás a térségben, amíg Kelet-Jeruzsálem nem Palesztina fővárosa.

Mint fogalmazott: Trump szinte "odaajándékozza" Jeruzsálemet Izraelnek és "úgy viselkedik, mintha a világon egyedül ő döntene" ebben az ügyben. Trump lépése "túlmegy minden határon" - hangoztatta. "Jeruzsálem, ahogy a múltban volt, úgy a jövőben is mindig Palesztina fővárosa lesz" - nyomatékosította Abbász. Majd figyelmeztetett: az amerikai lépés azt a veszélyt hordozza, hogy szélsőséges csoportok a politikai konfliktust vallási alapúvá alakítják át.

II. Abdalláh jordániai király arról beszélt, hogy Jeruzsálem muzulmán és keresztény identitásának megváltoztatása a terrorizmust és a radikalizmust segíti elő. Rámutatott: a zsidók és a palesztinok közötti béke elérésére a kétállami megoldás az egyetlen választási lehetőség. Felszólalásában II. Abdalláh arra hívta a muzulmán országokat, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket és álljanak ki Jeruzsálemért.

Haszan Róháni iráni elnök szerdán Twitter-üzenetben azt írta: Trump döntése azt mutatja, hogy Washington nem tartja tiszteletben a palesztin nemzet legitim jogait és csak a cionista érdekek védelmére törekszik. Róháni a csúcstalálkozó keretében kifejtette: a cionisták idegenek a Közel-Keleten, de a múlt század elejétől "betolakodtak" a régióba és "elvetették ott a terrorizmus, valamint az erőszak magvait". Az iráni elnök végül kiemelte: országa előfeltétel nélkül kész együttműködni minden muzulmán országgal Jeruzsálem megvédése érdekében.

Az elfogadott zárónyilatkozatban a szervezet tagországai megerősítették, hogy a leghatározottabban elítélik a Jeruzsálem státuszára vonatkozó múlt heti amerikai lépést. Trump döntése támadás a palesztin nép jogai ellen - írták a szövegben. Jelezték ugyanakkor: abban az esetben, ha az ENSZ Közgyűlése maga nem lép az ügyben, "a súlyos jogsértést" az OIC országai készek a közgyűlés elé terjeszteni. Az ENSZ-nek felelősséget kell vállalnia - hangoztatta a zárónyilatkozat.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a zárónyilatkozatot követő második beszédében bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul az amerikai döntés érvénytelenítésért.

Abbász után Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólalásában Izraelre utalva úgy fogalmazott: Jeruzsálem sorsa nem bízható "egy olyan országra, amely vérrel táplálkozik". Jeruzsálem nemcsak a muzulmánok, hanem az egész emberiség közös öröksége, aminek szerinte egyik bizonyítéka, hogy Nicolás Maduro venezuelai vezető, az el nem kötelezett országok mozgalmának (NAM) elnöke is csatlakozott OIC csúcstalálkozójához.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter már a nap elején, az OIC külügyminiszteri találkozóján tartott megnyitó beszédében leszögezte: "mi, akik Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosának tartjuk, arra kell buzdítsuk a világ országait, hogy ismerjék el a Palesztin Államot az 1967-es határok alapján, fővárosaként pedig Kelet-Jeruzsálemet". Hangsúlyozta: a muzulmán országok azért gyűltek most össze, hogy "megálljt parancsoljanak" a palesztinok üldöztetésének. Ugyanakkor "ez a harc nem térhet le a jogi útról, nem ülhet fel a provokációknak" - tette hozzá.

Cavusoglu úgy vélte, hogy a múlt szerdai amerikai döntés "legitimálni kívánja Izrael Jeruzsálem megszállására irányuló törekvését". Az OIC számára az amerikai döntés érvénytelen - hangoztatta.

Az OIC rendkívüli ülését a szervezet soros elnöke, Törökország hívta össze. Ankara szerint a washingtoni lépés "lángba borítja" a közel-keleti térséget, ezért a török vezetés azt szorgalmazta, hogy a muzulmán országok közös üzenetet fogalmazzanak meg az amerikai döntéssel szemben. A csúcstalálkozó fókuszában a palesztinok helyzete és Jeruzsálem jogállása állt. Az 57 tagországból 48 képviseltette magát, 16 állam a legmagasabb szinten. Az Aksam török napilap értesülése alapján Szaúd-Arábiából egy miniszterhelyettes, Egyiptomból és az Egyesült Arab Emírségekből pedig a külügyminiszter volt jelen a rendezvényen. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!