VMDK: A vajdasági magyaroknak is részt kell venniük Szerbia politikai irányának alakításában
2026. szeptember 25. [11:56]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint a vajdasági magyar közösségnek nem csupán alkalmazkodnia kell a szerbiai parlamenti választás eredményéhez, hanem részt kell vennie annak eldöntésében is, milyen politikai irányt kövessen az ország.
A párt pénteki közleményében dr. Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének az esetleges választások utáni együttműködésről tett kijelentésére reagált.
A VMDK közleménye szerint Pásztor Bálint úgy fogalmazott, hogy „a szerbek eldöntik, hogy ki győz”, a VMSZ pedig az eredmény ismeretében mérlegeli majd, kivel tud együttműködni. A VMDK ezt választási taktikának minősítette, és arra hívta fel a figyelmet, hogy álláspontja szerint a VMSZ néhány hónappal korábban még egyértelműen a Szerb Haladó Párttal való együttműködés folytatásáról beszélt.
A párt szerint a vajdasági magyarok nem tekinthetnek kívülállóként a szerbiai politikai folyamatokra, mivel az országban meghozott döntések közvetlenül érintik a magyar közösséget is. A VMDK egyebek mellett az intézmények működését, a gazdaságot, az oktatást és a nyelvhasználatot emelte ki olyan területként, amelyre az országos politika jelentős hatást gyakorol.
A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy a választóknak már a voksolás előtt tudniuk kellene, milyen politikai irányt és értékeket képviselnek az egyes pártok, valamint azt is, hogy mely politikai szereplőkkel hajlandók együttműködni. A VMDK szerint ezért nem elegendő a választási eredmények után meghatározni a követendő politikai irányt.
A párt közleményében azt is felvetette, hogy a választások utáni együttműködés nem kizárólag a VMSZ döntésétől függ, hiszen a győztes politikai erőnek is el kell fogadnia egy esetleges partnerséget. Álláspontjuk szerint ezért a választások előtt világossá kell tenni, hogy egy párt milyen Szerbiát szeretne, milyen politikai irányt támogat, és milyen értékek mellett kötelezi el magát.
A VMDK közleménye végén saját politikai álláspontját is meghatározta: a párt a változás mellett foglalt állást. Hangsúlyozták, hogy a választási eredményekhez való utólagos alkalmazkodás helyett előre meghatározott politikai elvekre és irányra van szükség.
