A VMDK bírálja a szerb hatóságok eljárását az EP-küldöttség látogatása kapcsán

2026. január 15. [15:18]

Betűméret:                     

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményben bírálta a szerbiai hatóságok eljárását az Európai Parlament küldöttségének belgrádi látogatása kapcsán. A párt szerint a hivatalos magyarázatok relativizálják a látogatás jelentőségét, és politikai célokat szolgálnak. A VMDK álláspontja szerint az eset azt jelzi, hogy a jelenlegi szerb vezetés nem mutat valódi elköteleződést az európai értékek iránt.

A közlemény külön kitér Kovács Elvira és a Vajdasági Magyar Szövetség szerepére, amelyet a VMDK problematikusnak tart. A párt szerint a VMSZ nyilatkozatai – amelyek az EP-képviselőkkel való találkozók elmaradását indokolták – nem technikai jellegűek, hanem politikai állásfoglalásként értelmezhetők, és összhangban állnak a kormányzati kommunikációval.

A VMDK úgy véli, hogy a VMSZ ezzel a magatartással a kormányzó Szerb Haladó Párt politikájának részévé válik, és osztozik a meghozott döntések politikai felelősségében. A közlemény szerint a párt szerepe ebben a helyzetben a hatalom nemzetközi megítélésének javítását szolgálja, anélkül hogy érdemi korrekciós tényezőként lépne fel.

A VMDK álláspontja szerint mindez káros hatással van a szerbiai demokratikus folyamatokra és a vajdasági magyar közösség jövőjére is. A párt hangsúlyozza: az európai értékek képviselete következetes politikai magatartást, az intézmények tiszteletben tartását és valódi párbeszédet igényel, nem pedig belpolitikai megfontolások mentén tett nyilatkozatokat.