Deli Andor: A turizmus területén a munkahelyek megvédése a cél

Deli Andor EP-képviselő
Deli Andor EP-képviselő (Fotó: facebook)

2020. május 28. [16:46]

Betűméret:                     

Az Európai Parlament (EP) Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának (TRAN) május 28-i ülésén tárgyalták az Európai Bizottság által javasolt idegenforgalmi és közlekedési intézkedéscsomagot.

Deli Andor fideszes EP-képviselő a vita során kiemelte, hogy az idegenforgalom újraindulásának érdekében fontos, hogy a tagállamok gazdasági és munkahelyvédelmi intézkedéseit az Európai Unió megfelelően támogassa.

„Az idegenforgalmi szektor az egyik legnagyobb kárvallottja a COVID-19 által okozott járványnak, ezért kiemelten fontos, hogy mihamarabb újraindulhasson a turizmus Európában. Ez nem lesz lehetséges a tagállamok összehangolt intézkedései nélkül. Az Európai Bizottság feladata, hogy segítse ezt a koordinációt, ugyanakkor a tagállamoknak szabadon kell dönteniük a határaik megnyitásának üteméről, tekintettel a járványhelyzet alakulására” – mondta Deli Andor.

A koronavírus-járvány minden bizonnyal megváltoztatja az utazási szokásainkat. Használhatjuk ezt arra is, hogy népszerűsítsük a helyi, kevésbé ismert turisztikai célpontokat – véli a politikus.

„Így szélesíthetjük a kínálatot az utazni vágyók előtt, és segítjük a helyi vállalkozásokat is. Ezzel mindenki jól jár: az utazók és a vendéglátók is. Az Európai Bizottság feladata pedig az, hogy reklámkampányokkal népszerűsítse az Európán belüli turizmus előnyeit” – tette hozzá a néppárti politikus.

„Magyarországon a turizmus 9%-kal járul hozzá a nemzeti össztermékhez, és hasonlóan magas arányban a foglalkoztatottsághoz is. Ez is mutatja, milyen fontos a munkahelyek megvédése, a vállalkozásaink támogatása az idegenforgalmi és vendéglátói ágazatban. Magyarország kormánya mindent megtesz ezért, de az Európai Uniónak is támogatnia kell a tagállami törekvéseket, ezért a turizmusnak és a munkahelyvédelemnek megfelelő szerepet kell találni az uniós helyreállítási csomagban” – emelte ki Deli a téma kapcsán.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!