Vörös festékkel kenték be a Beneš-dekrétumok aláírójának kezeit brünni szobrán

A megrongált Beneš-szobor
A megrongált Beneš-szobor (Fotó: Képernyőkép (X))

2026. május 21. [13:53]

Betűméret:                     

Vörös festékkel kente be Edvard Beneš kezeit az egykori csehszlovák államfő brünni szobrán néhány aktivista – jelentette az iDnes hírportál csütörtökön reggel.

Az aktivisták elhelyeztek a szoborra szerda délután egy cédulát is, amelyen az áll, hogy „Cseh náci. Morvaország kártevője” – írja az iDnes.

A hírportál szerint az aktivisták akciója összefüggésben van a Szudétanémet Honfitársi Szövetség (SdL) hagyományos pünkösdi találkozójával, amelyre az idén a hét végén első ízben Németországon kívül, Csehországban, Brünnben kerül sor.

Az aktivisták nyilatkozatban elhatárolták magukat a cseh képviselőház múlt heti határozatától is, amely ellenezte a szudétanémetek brünni találkozóját, és annak lemondására szólította fel a szervezőket.

„Szomszédsági találkozóról van szó, a hisztéria felesleges” – mondta Tomáš Klocko aktivista újságíróknak.

A szobrot megrongáló személyek a Morva Tartományi Mozgalom (MZH) tagjai. Pavel Trčala, a mozgalom elnöke a hírportálnak azt mondta, hogy a kezdeményezésről nem tud semmit, s az néhány személy egyéni akciója – olvasható a hírportálon.

„(Eduard) Beneš kezén mintegy 23 ezer csehszlovák állampolgár vére szárad, akiket erőszakkal a szovjet gulagokba hurcoltak el. Beneš nem védte meg őket. További csehszlovák állampolgárokat a német nyelvű országokba távolítottak el” – mondta Klocko, az MZH aktivistája újságíróknak.

Pavel Sváb rendőrségi szóvivő újságírókkal közölte, hogy a járőr megérkezésekor a helyszínen két aktivista tartózkodott, akik beismerték, hogy ők rongálták meg az emlékművet. A rendőrség „idegen tulajdon megrongálása” címén vizsgálatot indított az ügyben. A kár értékét egyelőre nem határozták meg. A szoborra akasztott cédulát a hatóságok eltávolították.

Edvard Beneš egykori csehszlovák államfő megítélése a cseh történészek és a társadalom körében nem egységes. Méltányolják szerepét Csehszlovákia létrehozásában, de sokan bírálják, hogy a 2. világháború után szovjetbarát politikát folytatott, támogatta a szudétanémetek kitelepítését az országból.