Szijjártó Péter Kolozsváron: Most látszik igazán, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Kolozsváron
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Kolozsváron (Fotó: MTI)

2020. március 20. [11:45]

A koronavírus-járvány mutatja meg igazán, hogy a Kárpát-medence és a nagyobb régió országai mennyire egymásra vannak utalva - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kolozsváron, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Kijelentette: az elmúlt napokban Románia külügyminiszterének, vagy budapesti nagykövetének nem volt olyan kérése, amelyet Magyarország ne teljesített volna, és igyekeznek ezután is segíteni.

A kormány lehetővé tették a hazatérő román állampolgároknak, hogy a kijelölt útvonalon átjussanak Magyarországon. Azt kérték a román hatóságoktól, hogy ez semmiképp ne járjon a Magyarország területén kialakuló tumultussal, közlekedési dugóval - mondta Szijjártó Péter.

"Sajnos, ebből a szempontból nem teljesen pozitívak a tapasztalataink. Az éjszaka során 15-20 kilométeres sorok alakultak ki Magyarország és Románia határán a román határőrök eljárásai miatt. Arra kértük a román hatóságokat, hogy úgy alakítsák át a saját eljárásaikat, hogy a Nyugat-Európából hazatérő román állampolgárok ne Magyarországon torlódjanak fel" - jelentette ki a miniszter. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!