Kelemen Hunor: A világszabadságért érdemes, egy világjárvány miatt nem érdemes kockáztatni

Kelemen Hunor
Kelemen Hunor (Fotó: Facebook/Kelemen Hunor)

2020. március 15. [16:53]

Betűméret:                     

A világszabadságért érdemes kockáztatni, egy világjárvány miatt azonban nem érdemes és nem is helyes - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az egyik közösségi portálon közzétett üzenetében a nemzeti ünnephez és a Covid-19 vírusfertőzés terjedéséhez kapcsolódóan.

Megemlítette: a koronavírus-járvány és a leküzdésére hozott intézkedések miatt az erdélyi magyaroknak nélkülözniük kell a közös ünneplés élményét.

"Nem tartunk köztéri ünnepséget március 15-én, mert vigyázunk egymásra. (.) A felelős döntés idén az volt, hogy legyünk észnél, vigyázzunk egymásra, mert nem lehet közösen ünnepelni akkor, ha az egy világjárvány fertőzésének aránytalanul magas kockázatát hordozza magában. Ükapáink azzal jártak el helyesen, hogy kardot rántottak a szabadságért. Mi pedig úgy járunk el bölcsen, ha ügyelünk a magunk és szüleink egészségére, ha ügyelünk arra, hogy közösségünk épen és egészségesen vészelje át ezt a nehéz időszakot. A világszabadságért érdemes kockáztatni. Egy világjárvány miatt azonban nem érdemes és nem is helyes" - fogalmazott Kelemen Hunor.

A politikus arra biztatott, hogy ki-ki ünnepeljen úgy március 15-én, mint egy meghitt családi ünnepen.

"Ma nem a résztvevők száma, hanem a szabadságba vetett hit ereje és a felelősségteljes cselekvés tesz minket erőssé. Éljen március 15.! Éljen a magyar szabadság!" - zárta ünnepi üzenetét Kelemen Hunor. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!