Székelyföldön lassult a népességfogyás üteme

Erdély egészében tavaly 66 619 gyermek született, 1059-cel több, mint egy évvel korábban, ami 1,6 százalékos növekedést jelent
Erdély egészében tavaly 66 619 gyermek született, 1059-cel több, mint egy évvel korábban, ami 1,6 százalékos növekedést jelent (Fotó: Erdélystat)

2020. március 12. [15:13]

Székelyföldön érezhetően lassult tavaly a népességfogyás tempója a születések számának növekedése és a halálozások jelentős csökkenésének együttes hatása következtében - állapították meg az Erdélystat.ro portál szakértői a megyei statisztikai hivatalok adataiból készített összesítés alapján.

A magyar többségű Hargita és Kovászna megyékben 2019-ben 5314 gyermek jött a világra, ami 126 gyermekkel (2,4 százalékkal) több, mint a 2018-as év hasonló adata. A többletet lényegében Hargita megye adta, ahol 111-gyel nőtt a születésszám. Ugyanebben az időszakban a két megyében 6322 ember halt meg. Ez az érték mintegy háromszázalékos csökkenést jelent az előző évhez viszonyítva, amikor 6518 volt az elhalálozások száma. A születésszámnak az erdélyi átlagnál jelentősebb növekedése és a halálozások jelentősebb csökkenése együttesen eredményezte, hogy Székelyföldön érezhetően lassult a népesség természetes fogyása.

A két megyében a lakosság 2019-es természetes fogyása mintegy 1008 főre becsülhető, ami 24,2 százalékkal alacsonyabb, mint a 2018-ban számolt érték. A tanulmány készítői azonban arra is figyelmeztettek, hogy ez az adat nem tükrözi a vándorlási folyamatokat, és a halálozások mutatója csak a kimondottan rossz 2018-as évhez képest jó, a 2018 előtti évek adatának felel meg.

Az Erdélystat arra is kitér, hogy Erdély más régióitól eltérően Székelyföldön növekedett a házasodási kedv. Tavaly 2729 házasságot kötöttek a két megyében, ami 0,8 százalékos növekedést jelent.

Az Erdélystat a Bihar, Szatmár és Szilágy megyei adatokat összesítve megállapította: Partiumban, a másik jelentős magyar közösségnek otthont adó erdélyi régióban a 2019-es évben 11 524 gyermek született, és 14 702 halálozás történt. Itt a születések száma 1,9 százalékkal nőtt, az elhunytak száma pedig 2,4 százalékkal csökkent. A Partiumban a népességfogyás tempója valamivel kisebb mértékben csökkent, mint Székelyföldön. A házasodási kedv a Partiumban jelentősen csökkent: 2019-ben 7066 házasságot kötöttek, ami 4,7 százalékkal múlta alul az előző évi adatot.

Közép-Erdélyben, melyhez az Erdélystat Kolozs és Maros megyét számolta, 12 513 gyermek született, 1,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma ebben a régióban egy ezrelékkel nőtt, így a népességfogyás tempójának 7,4 százalékos lassulása figyelhető meg. A házasságkötések száma 7803 volt, ami a házasságkötési kedv 1,9 százalékos visszaesését mutatja.

Erdély egészében tavaly 66 619 gyermek született, 1059-cel több, mint egy évvel korábban, ami 1,6 százalékos növekedést jelent. A regisztrált 83 944 halálozás 431 fős, fél százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Erdélyben tehát 17 325 fővel többen haltak meg, mint ahányan születtek, a természetes népességfogyás üteme 7,5 százalékkal mérséklődött a korábbi évhez képest.

A nagyrégióban 1421-gyel kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Az Erdélystat úgy értékelte, hogy véget ért a 2015 és 2018 közötti növekvő házasodási kedv. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!