Az infláció még nem érte el a csúcsot, az árak tovább emelkednek

(Fotó: Euronews)

2022. november 22. [12:23]

Betűméret:                     

A szerbiai gazdaság forgalom- és exportnövekedésre, valamint stabil üzleti környezetre számít az év végéig, a vállalatok előtt álló legnagyobb kihívást pedig az energia és a nyersanyag beszerzési költségeinek, illetve a késztermékek árának növekedése jelenti, derült ki a Szerbiai Gazdasági Kamara (PKS) legfrissebb felméréséből.

Bojan Stanić, a PKS stratégiai elemzéssel foglalkozó szektorának munkatársa szerint a továbbra is növekvő inflációs nyomás miatt az idei év nem kedvez sem a lakosságnak, sem a gazdaságnak, sem az államnak.

„Az idei év végéig és a következő év folyamán is számíthatunk további áremelkedésre, mert az infláció még nem érte el a csúcspontját. Lehetséges, hogy a jövő év első negyedévében lassulni fog, de az infláció továbbra is viszonylag magas szintű lesz. Ezért az árak tovább emelkednek, csak alacsonyabb növekedési ütemben”, nyilatkozta Stanić az Euronews Serbiának.

A PKS szerint aggasztó a termelési költségek emelkedése, amelyet 2022 harmadik negyedévében a válaszadók 81 százaléka tapasztalt, míg a megkérdezett vállalatok 51 százaléka emelte meg a késztermékek vagy szolgáltatások árát.

Meg kell osztani az infláció terhét

Kiemelte, hogy a gazdaság számára megnövekedett termelési költségek mellett már a termékek és szolgáltatások realizálása is kihívást jelent majd a lakosság vásárlóerejének csökkenése miatt.

„Ettől függ, hogy az emberek mennyire tudnak majd termékeket vásárolni, a cégek pedig nyersanyagot és minden mást. Emiatt az infláció terhét meg kell osztani a lakosság, a gazdaság és az állam között”, véli Stanić.

Stabil exporttevékenységet a megkérdezett exportőrök 84 százaléka vár el leginkább a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és a szolgáltató tevékenységek területén, míg a megkérdezettek 93 százaléka nem tervez létszámcsökkentést a negyedik negyedévben, derült ki a felmérésből, amelyben több mint 1.800 vállalat vett részt.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!