Kitől ne vásároljunk a közösségi hálókon: Megjelent a több mint 400 kereskedőt tartalmazó „feketelista”

(Fotó: B92)

2021. szeptember 22. [10:17]

Betűméret:                     

Egyre nő a fogyasztóvédelmi szervezeteknél jelentkező polgárok száma, akiknek problémája adódott azért, mert nem bejegyzett elárusítóktól vásároltak a közösségi hálókon.

Ilyen esetekben azonban nem érvényesek a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezései, így a fogyasztóvédelmi szervezetek nem tudnak megfelelő jogi tanácsot adni a polgároknak, egyedül csak azt tudják nekik javasolni, hogy vigyék bíróság elé az ügyet.

A szerbiai fogyasztók nemzeti szervezete (NOPS) éppen ezért folytatta akcióját, amelynek keretében nyilvántartásba veszi azokat a kereskedőket, akik nem az elektronikus kereskedelemről szóló törvénnyel összhangban járnak el.

Ezúttal a Facebookon és az Instagramon lévő kereskedelmi profilokat vették górcső alá, amelyek közül a legtöbb a ruházati cikkek, lábbelik, étrend-kiegészítők, vagy parfümök árusításával foglalkozik, írta honlapján a NOPS.

Az internetes kereskedők „feketelistája” megtalálható a vajdasági fogyasztóvédelmi egyesület honlapján.

A NOPS közölte, hogy a listán bejegyzett elárusítók is szerepelnek, azért kerültek oda, mert nem tartják be a törvényt. Aki bizonyítani tudja, hogy a törvénnyel összhangban végzi ügyvitelét, azt le fogják venni a listáról.

A lista nem végleges, a fogyasztókat pedig arra kérik, amennyiben problémájuk adódik egy be nem jegyzett kereskedővel a közösségi hálón, akkor továbbítsák a szervezetnek a kereskedő profiljának nevét. (B92)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!