Ma mutatják be a gyertyaszentelői csomagot Szerbiában

(Fotó: B92)

2021. február 11. [9:46]

Betűméret:                     

Ana Brnabić kormányfő és Siniša Mali pénzügyminiszter ma mutatják be a gazdaságot és a polgárokat támogató új intézkedéscsomagot.

Az új csomag, mint az előző kettő, szintén a munkahelyek megőrzését támogatja, illetve az a célja, hogy csökkentse a koronavírus okozta járvány negatív következményeit.

Mint azt korábban már közölték, a támogatási csomag értéke 2,5 milliárd euró.

Az is ismeretes, hogy az összesen másfél minimálbér összegét három hónapon át folyósítják a mikro-, kis- és közepes vállalatoknak, de azok a nagyvállalatok is megkapják a támogatást, amelyek több mint 500 személyt foglalkoztatnak.

A gazdaság áprilistól kezdve kapja meg a pénzt, a vállalatok az államtól összesen mintegy 48 ezer dinárt kapnak a minimálbér kifizetésére.

A minimálbér összegének felét fizetik ki májusban és júniusban is.

Az új intézkedéscsomag szerint külön ágazati támogatást is nyújtanak az idegenforgalomban dolgozóknak, az idegenforgalmi ügynökségeknek, a szállodaiparnak és az idegenvezetőknek, akik egy alkalommal megkapják a minimálbér teljes összegét is, tehát a többiektől eltérően a számukra összesen mintegy 80 ezer dinárt folyósít az állam.

Az ágazati támogatást Aleksandar Vučić államfő kérte a kormánytól, mert a gazdaság ezen része sínylette meg leginkább a pandémiát.

A szállítóvállalatok is ágazati támogatásban részesülnek, mégpedig autóbuszonként 600 eurós támogatásra számíthatnak, hat hónapon keresztül.

Emellett 500 millió euróval bővül a meglévő garanciarendszer, a tervek szerint pedig további 500 millió eurót biztosítanak az új garanciarendszer számára, amelyben alacsonyabbak lesznek a feltételek, így az könnyebben elérhető lesz a vállalatok számára.

Minden nagykorú szerbiai polgár 30-30 eurós támogatást kap májusban és novemberben.

A nyugdíjasok emellett a 60 eurós támogatás mellett további 50 eurót kapnak szeptemberben. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!