A vajdasági gazdaság is megérzi a koronavírus hatását

(Fotó: RTV)

2020. július 30. [11:02]

Az év első öt hónapjában csaknem 53 százalékkal csökkent a Szerbiába érkező turisták száma, erősítette meg hivatalos jelentésében a szerb Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium. Vajdaságban 51,4 százalékos visszaesés tapasztalható.

Branislav Mamić, a Vajdasági Gazdasági Kamara szolgáltatási részlegének titkára az RTV reggeli műsorának vendégeként elmondta, hogy a szerb kormány által ma elfogadásra kerülő gazdasági intézkedéscsomag enyhíthet a jelenlegi helyzeten, de elkerülhetetlenné válik az, hogy egyes utazási irodák bezárjanak, főként a kisebb ügynökségek. Mamić emlékeztetett, hogy mindössze húsz százalékuk igényelte a szerb kormány által első körben nyújtott támogatást. Elmondása szerint a 2020-as év jól indult az idegenforgalomban dolgozók számára, januárban és februárban növekedett a látogatók száma. - Az év eleje nagyon ígéretes volt, becslések szerint a turizmusból származó jövedelem csaknem másfél milliárd euró lehetett volna. Ezzel ellentétben Vajdaságban 82 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma, csak Újvidéken ez a visszaesés 61,4 százalékos. A tartomány területén jelenleg mindössze 110 szálloda működik, rengeteg eseményt lemondtak – tette hozzá Mamić.

A Vajdasági Gazdasági Kamara illetékese elmondta, az ingyenes utazási utalványok iránt a járványhelyzet következtében jelentősen megcsappant az érdeklődés. (RTV)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!