Horvátországnak érdeke a turizmus újraindítása, de a turisták egészsége is

(Fotó: EPA-EFE)

2020. május 22. [17:39]

Horvátországnak érdeke, hogy újraindítsa a turizmust, de az is érdeke, hogy akik idejönnek, egészségesek maradjanak - mondta Davor Božinović belügyminiszter pénteken a horvát koronavírus-válságstáb sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: fontos megérteni, hogy a Horvátországba történő belépést - főleg, ha turizmusról van szó - követni fogják a járványügyi szakemberek és közegészségügyi intézet. A horvát állampolgárok és a vendégek egészsége miatt is fontos felvenni az adatokat, amelyek alapján reagálni lehet, ha arra szükség mutatkozik - fogalmazott.

Horvátország közel két hete fokozatosan megnyitotta határait, elsősorban a szlovén állampolgárok előtt. A hónap végén pedig az osztrák, szlovák, cseh és magyar állampolgárokkal szemben is feloldják a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket a határokon. Május 13-a óta valamivel több mint 132 ezer külföldi állampolgár lépett be az országba.

Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter elmondta: május 27-ig elkészül az mobiltelefonos alkalmazás, amely elősegíti a beutazások felgyorsítását. A turistáknak így nem kell majd várakozniuk a határokon, a formanyomtatványokat előre kitölthetik, és pár perc alatt beléphetnek az országba - hangsúlyozta. Az elmúlt napokban amiatt, hogy a határokon vették fel a külföldi állampolgárok adatait, mint például az úticél megjelölése és a horvátországi tartózkodás időtartama, több kilométeres sorok alakultak ki a horvát-szlovén határon.

A turisták angol nyelven megkapnak minden információt arról, hogyan viselkedjenek a szállodákban, strandokon és éttermekben. Ezek az ajánlások a társasági távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat veszik majd számba - magyarázta a tárcavezető.

A legfrissebb információk szerint egy nap alatt hattal, 2240-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Horvátországban, és ketten hunytak el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 99-re emelkedett. Az első fertőzés közel három hónappal ezelőtti megjelenése óta 2011 beteget nyilvánítottak gyógyultnak, az aktív betegek száma 133.

A szomszédos Szlovéniában az elmúlt 24 órában nem nőtt, így 1468 maradt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma 105-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 18 fő.

Szlovéniában szerdától minden nagyobb városban saját költségen bárki csináltathat laboratóriumi PCR tesztet koronavírusra. A tesztek közel száz euróba kerülnek, és nemzetközileg is elismertek, lehetővé teszik az utazást olyan országokban, amelyeknél ez belépési követelmény.

Újabb enyhítő intézkedéseket vezetett be Ljubljana. Hétfőtől fokozatosan visszafogadhatják az idősotthonok a járvány miatt otthoni gondozásra hazaküldött lakókat, valamint újakat is vehetnek fel. Szlovéniában a koronavírus-járvány eddigi halálos áldozatainak háromnegyede az idősotthonok lakói közül került ki.

Országszerte több mint száz szeretetotthon működik és mindössze egy tucatnyiba jutott csak be a vírus. Az időseket a visszaköltözés előtt tesztelik és egy hétre el is különítik az intézmények úgynevezett "szürke zónájába", csak ezt követően kerülhetnek a biztonságos zónába. Azok az idősotthonok, amelyekben korábban jelen volt a vírus, csak abban az esetben nyithatnak újra, ha biztosítani tudnak egy "vörös zónát" is, ahova elkülöníthetik a fertőzötteket, ha a betegség újra felütné a fejét. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!