A koronavírus miatt csökkent Szerbiában az üzemanyag ára

2020. február 12. [11:20]

Azok szerint a találgatások szerint, hogy Kínában a koronavírus-járvány miatt csökkenhet a nyers kőolaj iránti kereslet, világviszonylatban már ötödik hete csökken az üzemanyag ára, ez pedig kihatással volt a szerbiai üzemanyag kiskereskedelmi árának csökkenésére is.

A kínai gazdaság tevékenységét nagy mértékben megnehezíti, hogy az ország több városában is karantént rendeltek el, megszakadt a beszerzési folyamat, sok repülőjáratot lemondtak és a gyárak is felfüggesztették a munkát. Sajtójelentések szerint a Londoni Értéktőzsde egy hordónkénti ár 6,3 százalékkal, 54,47 dollárra csökkent, míg az USA-ban a hordónkénti ár 2,4 százalékkal, 50,32 dollárra csökkent.

A JP Morgan nemzetközi befektetési bank elemzői csökkentették a kínai gazdaság növekedésének százalékát az első negyedévben 6,3 százalékról 4,9 százalékra, míg a világgazdaság növekedését ugyanerre az időszakra 0,3 százalékkal csökkentették. Mindezek miatt várhatóan csökken az üzemanyag iránti kereslet is, írja a Danas.

Az Eurasia Group értékelése szerint Kínában, amely a legnagyobb kőolaj importőr ország a világon, napi szinten három millió hordóval csökkent a behozatal az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország is gondolkodik a kitermelés további csökkentésének lehetőségén.

A nyers kőolaj árának csökkenése automatikusan kihatással volt a szerbiai üzemanyag kiskereskedelmi árának csökkenésére. A Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületének adatai szerint a dízel átlagos ára a szerbiai töltőállomásokon január 20-a és február 3-a között 1,02 dinárral, a benzin ára pedig 0,35 dinárral csökkent.

Szerbiában a benzin ára jelenleg 148,9 dinár, a dízelé pedig 161,9 dinár literenként. A pénzügyi kötelezettségek részesedése a szerbiai benzin kiskereskedelmi átlagos árában 5 százalék, a dízel árában pedig 53,6 százalék.

A Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületéből a Danasnak azt mondták, hogy a kínai gazdasági változások csupán egy tényező, amely kihat a kőolaj árának csökkenésére.

„Ezek a történések mindenképp kihatással vannak az árak csökkenésére a jelen pillanatban, de az biztos, hogy nem csupán erről van szó. Csökkent a Kínával történő forgalom intenzitása, ez képezi az alapját a csökkenésnek, de az országban a gyárak ideiglenes bezárása is aggodalmat kelt, így a kereslet tovább csökken”, közölte az egyesület, amely szerint mindez automatikusan kihat a szerbiai kiskereskedelmi üzemanyagárakra. (Danas)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Robert
2020. 02. 14. [ 08:29 ]

Szerbia négy hetet késik az árcsökkenésel ! Ezek a Szerb rablok! De elsök vagyunk az áremelésben