A szerbiai bankok egyre körültekintőbbek a hitelek jóváhagyásakor

A hitelek teljes összege 2.455 milliárd dinár

2019. szeptember 11. [9:02]

Szerbia polgárai és a gazdaság több kölcsönt vesznek fel a korábbiaknál, kötelezettségeiket pedig rendszeresebben teljesítik. Az elmúlt egy évben a kölcsönök száma 42 ezerrel emelkedett, ugyanakkor egyre rendszeresebben teljesítik ezt a pénzügyi kötelezettséget.

Így augusztus folyamán a polgárok, a gazdaság és a vállalkozók eladósodottsága összesen 5,1 százalékos volt. Egy évvel korábban ez valamivel több volt, 5,8 százalék. A hitelek törlesztésének javulásáért részben a bírósági végrehajtók a „felelősek‟, de az is szerepet játszik, hogy több az újonnan jóváhagyott kölcsön, a bankok pedig egyre körültekintőbbek a hitelek jóváhagyásakor.

Szerbiában a hitelek teljes összege 2.455 milliárd dinár. Ebből a vállalatok tartozása a legnagyobb (1.389 milliárd). A polgárok az elkövetkező időszakban 1.014 milliárd dinárt, a vállalkozók pedig 50 milliárd dinárt lesznek kötelesek visszafizetni. Egy évvel korábban a jogi személyek 7,5 százaléka késlekedett a hiteltörlesztéssel, most ez az arány 6,6 százalék, a vállalkozók esetében pedig a tavalyi 6,9 százalékról 6,7 százalékra csökkent ez a szám.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!