Heeskens: A német cégeknek terveik vannak Szerbiával

(Fotó: Tanjug)

2018. december 7. [12:40]

Betűméret:                     

A német cégek jelenleg Szerbiában 52 ezer dolgozót foglalkoztatnak és érdekeltek a további beruházásokban, jelentette ki az RTS műsorában Jörg Heeskens, a szerb elnök tanácsadója annak kapcsán, hogy a Siemens ma újabb gyárat ad át Kragujevacon.

Heeskens elmondta, a Siemens új gyárának felavatása jelzés értékkel bír, mert azt jelenti, Szerbia stabil ország. Kifejtette, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom is felfelé ívelő, ebben az évben meg fogja haladni az öt milliárd eurót.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kragujevaci Siemens számos szerbiai cég bevonásával szervezi meg a termelését.

Mint mondta, a Szerbiában működő német cégek elégedettek és ezért vannak terveik a jövőre nézve is. “A cégek és a foglalkoztatottak száma folyamatosan nő, s ami a legfontosabb, az az, hogy az ide érkező új cégek, de a már itt működők is elégedettek és vannak terveik a jövőre nézve is. Szinte mindegyik, Szerbiában jelen lévő cég ambíciózus tervekkel rendelkezik. Elégedettek a szerbiai vállalatokkal való együttműködéssel, a gazdasági klímával, de a munkavállalók képzettségével is”, magyarázta Heeskens, aki elmondta: Szerbiában jelenleg mintegy 1000 olyan cég működik, amely német tőkéből jött létre. Emellett közel 450 német cégnek van szerbiai vállalata, amelyek több mint 52 ezer embert foglalkoztatnak. Csak az elmúlt héten öt újabb német cég jelezte, szeretne Szerbiába jönni, s itt nem csak ipari, de Szerbia fejlesztését célzó vállalatokról is szó van. Ami a szerbiai exportot illeti, a szerb elnök német beruházási tanácsadója elmondta, a nehéz- és könnyűipari termékek mellett az élelmiszeripari termékek a versenyképesek, s ehhez jönnek még az IT szektor szolgáltatásai. “Ám a német ipar alapja, Németországban és Szerbiában is, a gépkocsiipar”, szögezte le Heeskens.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!