Egyre több otthonba kerül okos villanyóra: Pontosabban lesz nyomon követhető az áramfogyasztás
2026. szeptember 23. [12:21]
Szerbiában eddig több mint 900 ezer okos villanyórát szereltek fel, 2026 végére pedig számuk várhatóan eléri az egymilliót. A fogyasztók óránként nyomon követhetik majd áramfogyasztásukat, a Szerbiai Villamosenergia-elosztó (EDS) pedig az év végéig új fogyasztáskövető portál elindítását is tervezi – nyilatkozta az RTS-nek Saša Marčeta, a vállalat munkatársa.
Az Európai Unió tervei szerint az évtized végére az árampiaci fogyasztási helyek 92 százalékát okos villanyórákkal látják el. Szerbia célja, hogy ez az arány elérje a 80 százalékot.
A villamosenergia-fogyasztás távoli leolvasása az energiarendszer digitalizációjával egyre inkább szükségessé válik, a polgárok számára pedig lehetővé teszi, hogy jobban nyomon kövessék és szabályozzák háztartásuk áramfogyasztását. A téma a kopaoniki energetikai tanácskozáson is napirendre került.
Szerbiában mintegy 3 millió 900 ezer villanyóra van, miközben folyamatosan nő az újonnan csatlakozó fogyasztók száma. A cél a mérőórák távoli leolvasása, mivel a polgárok részéről éppen a leolvasással kapcsolatban érkezik a legtöbb panasz. Az okos villanyórák bevezetésével a fogyasztók közvetlenül követhetnék saját fogyasztásukat, az elosztó pedig csökkenthetné költségeit.
Marčeta elmondta, jelenleg több mint 900 ezer okos villanyóra működik a rendszerben, vagyis minden negyedik mérőóra ilyen készülék.
– Befejeztük az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hiteléből finanszírozott nagyszabású projektet, amelynek keretében 200 ezer mérőórát telepítettünk Nišben, Kraljevóban és Čačakon. Ehhez az Európai Uniótól 7,8 millió eurós vissza nem térítendő támogatást is kaptunk. A projekt lezárult. Jelenleg a saját forrásokból finanszírozott okos villanyórák telepítése fejeződik be. A Szerbiai Villamosenergia-elosztó az elmúlt két évben 150 ezer mérőórát szerzett be, és várhatóan 2026 végére egymillió okos villanyóra működik majd a hálózatban – mondta Marčeta.
Hozzátette, jelenleg készül a projekt második szakaszára vonatkozó pályázat, amelyhez az Európai Beruházási Bank 80 millió eurós forrást biztosított.
– Ebben a pályázatban 400 ezer mérőóra beszerzését tervezzük. A projektet 2027 folyamán kellene megvalósítani, így a következő év végére körülbelül másfél millió okos villanyóra lehet a hálózatban – közölte.
Milyen előnyökkel jár a fogyasztók számára?
A fogyasztókat érintő előnyökről Marčeta elmondta, hogy a jövőben nem kell foglalkozniuk a mérőóra leolvasásával, mivel az okos villanyóra eltárolja az adatokat, és automatikusan továbbítja azokat a rendszerbe.
– A második előny, hogy betekintést kapnak saját fogyasztásukba, a harmadik pedig az, hogy a jövőben az áramszolgáltatók különböző energetikai szolgáltatási csomagokat kínálhatnak. Ezek egyelőre még nem állnak rendelkezésre, de az okos villanyórák biztosítják majd az ilyen szolgáltatásokhoz szükséges infrastruktúrát. Az elosztó a fogyasztási adatok és energetikai mutatók mellett a feszültségi viszonyokról és a mérőórák állapotáról is adatokat gyűjt. Ez lehetővé teszi, hogy előre jelezzük és célzottan kezeljük a hálózati problémákat, valamint ellenőrizzük a mérési helyeket – magyarázta Marčeta.
A Szerbiai Villamosenergia-elosztó új internetes portált is bejelentett, amelyen a fogyasztók nyomon követhetik majd áramfogyasztásukat. A rendszer jelenleg tesztelési szakaszban van, és várhatóan az év végéig elindul.
– Ez azt jelenti, hogy minden okos villanyórával rendelkező felhasználó a portálon történő regisztráció után betekintést nyerhet saját fogyasztásába – mondta Marčeta.
A felhasználók ugyanazokat az energetikai adatokat láthatják majd, mint az elosztó: havi, napi és óránkénti fogyasztási adatokat. Így pontosan követhetik, hogy az egyes órákban mennyi áramot használnak, és azt is megállapíthatják, hogy készülékeik esetleg több energiát fogyasztanak-e, mint korábban gondolták.
Minden szükséges útmutató megtalálható az alkalmazásban
Tavaly óta azok a polgárok is saját maguk olvashatják le villanyórájukat és jelenthetik be fogyasztásukat, akiknek még nincs okos mérőórájuk.
Marčeta szerint nagyon jó a lakossági érdeklődés: a Szerbiai Villamosenergia-elosztó alkalmazásán keresztül havonta több mint félmillió fogyasztó él ezzel a lehetőséggel.
– Nagyon egyszerű. Az alkalmazásban minden szükséges útmutató megtalálható. Mindössze a mérési helynek a villanyszámlán feltüntetett azonosítójára, valamint a mérőóráról készült fényképre van szükség – mondta Marčeta.
A mérőóra állását a Szerbiai Villamosenergia-elosztó honlapján, valamint az ingyenesen hívható ügyfélszolgálati telefonszámon keresztül is be lehet jelenteni.
Azok, akik saját maguk olvassák le fogyasztásukat, minden hónap 1-je és 6-a között jelenthetik be a mérőóra állását.
